Hálaadó imádság 1937. december 31-én.

 

 

2021-ben újra Budapesten rendezik meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Újra, hiszen 1938-ban már egyszer otthont adott hazánk ennek az igen jelentős egyházi eseménynek. Ezért a jövő évi NEK apropóján sorozatunkban fel-felelevenítjük az 1938-ban rendezett Kongresszus egy-egy mozzanatát, hogy ezáltal is méltóképpen bekapcsolódjunk a felkészülésbe.

 

 

 "Hálaadó imádság a jubileumi szentév Szilveszter-estéjén"

 

 

Az 1938. évi NEK Előkészítő Főbizottsága még 1937 őszén kérte a püspöki kartól, hogy a "jubileumi szentév", vagyis Szent István király halálának 900. évfordulója (és az ezzel szoros kapcsolatban álló Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus) alkalmából adjanak ki közös pásztorlevelet, amely szilveszter estéjén lenne felolvasandó, illetve ugyanazon estére alkalmi ima elrendelését is kérte. A püspöki kar mindkettőt elrendelte, utóbbi megírására Glattfelder Gyula csanádi püspököt és Breyer István győri püspököt kérte fel. Sorozatunkban ezt a hálaadó imádságot adjuk közre.

 

 

dec 31 1 

dec 31 2

 

Forrás: PEL I.1.a.3.

 

 

2019. december 31-én, Karácsony nyolcada alatti VII. napon, Szent Szilveszter pápa emléknapján

Pécsi Egyházmegyei Levéltár