Spies János (1833–1911) káptalani levéltárnok eskütétele.

 

Spies János 1833. október 9-én született Pécsen Spies János és Portelli Antónia gyermekeként. 1856. július 31-én szentelte pappá Girk György megyéspüspök a püspöki magánkápolnában. Hat év káplánkodás után 1862-ben székesegyházi karkáplán lett, 1866-ban káptalani levéltáros, 1870-ben kővágószőlősi plébános. További kinevezései: 1883: pécsi kerület esperese, 1885: paksi plébános, 1886: földvári kerület esperese, 1894: székesegyházi plébános és penitenciárius-kanonok, 1906: őrkanonok és a székesegyházi javadalmak prefektusa, 1907: Őszentsége házi prelátusa. 79 éves korában, 1911. december 20-án hunyt el, a pécsi köztemető Szent Mihály-kápolnájában nyugszik.

 

1866-ban kérte fel a székeskáptalan levéltárosnak, s miután hajlandó volt elvállalni új hivatalát, Girk György püspök – a káptalan kérésére – „készséges atyai beegyezését adta, hogy káptalanilag kinevezzék Spiest káptalani levéltárnoknak.” Ez volt az első alkalom, hogy a levéltárnok titulust alkalmazták (korábban a káptalani jegyző volt használatban), és egyben az első alkalom, hogy a kinevezett levéltárnoknak írásban kellett esküt (formula iuramenti archivarii capitularis) tennie. Innentől kezdve egészen a 20. század közepéig érvényben volt a gyakorlat, hogy minden újonnan kinevezett káptalani levéltárosnak a káptalani levéltár átvétele előtt esküt kellett tennie – szóban és írásban egyaránt – a káptalani gyűlésen résztvevő kanonokok előtt.

 

ahonap 201611 1

 

„Én Spies János kinevezett káptalani levéltárnok esküszöm a Mindenható Istenre, a boldogságos Szűz Máriára, s Istennek minden Szenteire: hogy a Káptalani Levéltárt híven őrizni fogom, abba a káptalani tagokon kivül engedelem nélkül senkit be nem eresztvén, és hogy a Káptalannak ügyeit, titkait, intézkedéseit se szóval, se irással, vagy akárminemü jellel fel nem födözöm, sem semminemü irományt káptalani engedély nélkül ki nem adok; szóval a reám bizott levéltárnoki hivatalt híven s lelkiismeretesen betölteni fogom. Isten engem ugy segéljen, a boldogságos Sz[űz] Mária, s Istennek minden Szentei. Pécs 1866-i Aprilis hó 6-án. Spies János a pécsi ft. [főtisztelendő] Káptalan leltárnoka.”

 

 

Forrás:

Pécsi Egyházmegyei Levéltár, II.1.c.1. fasc. 888. 1866/63.

Pécsi Egyházmegyei Levéltár, II.1.c.2.29./1866. március 16., 63. tétel (16. oldal)

 

 

2016. november 23-án, Szent I. Kelemen pápa és vértanú, valamint Szent Kolumbán apát emléknapján

Damásdi Zoltán