Az Egyház január 25-én ünnepli Szent Pál apostol megtérését (vagy másként Pál fordulását). A történet ismert az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 9,1–19). Az egyik, ha nem a legdinamikusabb apostoli meghívás és hivatás jutott a nagy (Saulus) emberből lett kis (paulus) ember számára. Nem ismerte személyesen Jézust, nem tartozott a 12 közé, külön és különleges meghívást kapott, s lett belőle „Isten akaratából Jézus Krisztus apostola” (Kol 1,1). Az Egyház ennek megfelelően egy sorba veszi a tizenkettővel, sőt, Péter apostollal együtt mint apostolfejedelmet tiszteli június 29-én. Az pedig nem véletlen, hogy piros betűs ünnep a direktóriumban a megtérése, hiszen amilyen dinamikusan üldözte a keresztényeket Saulként, olyan dinamikusan térítette a pogányokat Pálként, és alapozta meg a Péter apostolra bízott Egyház működését „szerte a világon” személyes jelenlétével és tanításával. Egy ilyen dinamizmussal teli életbe csakis dinamizmussal teli megtérés férhetett bele. Sorsdöntő fordulat volt ez nem csak az ő életében, de a korabeli Egyház életében is, amely minden korban megihletette a művészeteket.

 

Szent Pál apostol emlékezete a Pécsi Egyházmegyében is jelen van, megtérésének ünnepén erről közlünk képgalériával kiegészített rövid ismertetőt.

 

1. Szeminárium (a megfordult) Szent Pál apostolhoz

szentpaltarsulat 0002 másolataA több mint kétszáz esztendeig működő pécsi nagyszeminárium alapjait gr. Berényi Zsigmond pécsi püspök tette le. Még apostoli adminisztrátorként 1736-ban néhány tanulót vett fel papjelöltnek, akiket egy házban együtt neveltetett, melléjük elöljárót rendelt. Majd pár évvel később, 1742. június 4-én már pécsi püspökként letette a leendő szeminárium épületének alapkövét. Négy évvel később, miután megépült a szeminárium, az intézetet Szent Pál apostol tiszteletére szentelte fel (seminarium ad Sanctum Paulum Apostolum). A titulust olykor-olykor megtoldották iratokban a latin converto (megfordít) igéből képzett conversus participiummal, amely a megtérés eseményére utal: szeminárium a megfordult/megtért Szent Pál apostolhoz (seminarium ad Sanctum Paulum Apostolum conversum). Az egykori nagy- és kisszeminárium épülete ma a Szent Mór Iskolaközpontnak ad otthont.

 

 

2. „és látomásban lát egy Ananiás nevű férfit, ahogy belép hozzá, és ráteszi a kezét, hogy visszanyerje látását” (ApCsel 9,12)

 GRE8816b másolataA szeminárium titulusának megfelelően annak kápolnáját is Szent Pál oltalmába ajánlották. Az utolsó benedikálásra 1883. szeptember 8-án került sor. Az egykori kápolna oltárképe (Marianne J. Mücke, 19. század második fele) – amely jelenleg a püspökségi gyűjtemény részét képezi – azonban nem magát az apostolt ábrázolja ismert attribútumaival, hanem megtéréséhez kapcsolódóan azt az eseményt, amikor Ananiás kézrátétellel visszaadta látását Saulnak. Így olvashatunk erről az eseményről az Apostolok Cselekedeteiben (ApCsel 9,10-19): „Damaszkuszban volt egy Ananiás nevű tanítvány. Az Úr egy látomásban megszólította: »Ananiás!« »Itt vagyok, Uram!« – felelte. S az Úr folytatta: »Kelj fel és siess az Egyenes utcába. Keresd meg Júdás házában a tarzuszi Sault. Nézd: imádkozik; és látomásban lát egy Ananiás nevű férfit, ahogy belép hozzá, és ráteszi a kezét, hogy visszanyerje látását.« Ananiás tiltakozott: »Uram, sokaktól hallottam, hogy ez az ember mennyit ártott szentjeidnek Jeruzsálemben. Ide pedig megbízatása van a főpapoktól, hogy bilincsbe verjen mindenkit, aki segítségül hívja a nevedet.« Az Úr azonban ezt válaszolta neki: »Menj csak, mert választott edényem ő, hogy nevemet hordozza a pogány népek, a királyok és Izrael fiai között. Megmutatom majd neki, mennyit kell nevemért szenvednie.« Ananiás elment, betért a házba, és e szavakkal tette rá kezét: »Saul testvér, Urunk Jézus küldött, aki megjelent neked idejövet az úton, hogy visszakapd szemed világát, és eltelj a Szentlélekkel.« Azon nyomban valami hályogféle vált le szeméről, és visszanyerte látását. Felállt, megkeresztelkedett, majd evett és erőre kapott.” A egykori szeminárium kápolnájának pártfogója napjainkban Pécs második püspöke, az egyházmegye társvédőszentje, az Iskolaközpont névadója, Szent Mór püspök.

 

 

jozgits

3. Jozgits János: Saul megtérése

Jozgits János (1855–1940) pécsi egyházmegyés pap volt, aki költészettel is foglalkozott. A szemináriumon belül működött az ún. Szent Pál Társulat, amely egy irodalmi kör volt, s amelynek tagjai rendszeresen publikáltak különféle írásokat. Ezeket az írásokat tanévnek megfelelő évkönyvekben vezették. Az 1873/1874-es évkönyvben Jozgits János elsőéves teológus hallgatóként publikált egy szép költeményt Saul megtéréséről, amely így hangzik:

 

 

Saul megtérése

Koromsetét felhő közelg
Halvány a fénykirály
Az ég dörög s minden elem
Rémes csatára száll.

A fergeteg homálya közt
Egy vad sereg rohan,
Szívében a halálthozó
Düh és boszu szomja van.

Ah, még ma rettentő boszút
Állok Damaszkuson
Rabláncra füzöm, ott, a hány
Kereszthivő vagyon.

Leöldösök bárkit, ha kell
Használva fegyverem…
De nem urala ottan kereszt
Miként Saul nevem.”

Igy szól a zord s kevély vezér…
S aztán tovább rohan…
Az ég szavára feldörög,
De ah! haszontalan.

S már már Damaszkus ott vagyon
Már a boszú közel
Egy óra még… s ez szent
hitet tiporja el…

De ah! mi ez? mi fényözön
Deriti az eget?
Mi költ a vad csapat között
félelmes érzetet?

Csodás dolog: Az Üdvhozó
S keresztje megjelen, –
A vad seregre fénysugárt
Bocsátva hirtelen.

Villámütötte cser gyanánt
Dől földre a sereg,
És megvakultan im Saul
A földön ott remeg.

„Saul, Saul, mért üldöszesz?
Mért üldözöd nevem?
Üdvöt hozék… s te még boszút
Kiáltasz ellenem?”

Igy szól az Úr, s szavára im
Lágyul a zord kebel
Benn a malaszt s a vad harag
Bőszült csatára kel.

„Ki vagy Uram? Szólj, mit tegyek,
Nem üldözöm neved,…
A bősz Saul e perctől im
hivőd s nem ellened.”

„Siess azonnal s még e nap
Vedd fel keresztemet,
Ez ad malasztot és segélyt
Ez ad kegyelmeket.”

És erre rögtön távozik,
A már szelid vezér,
S nem nyugszik addig, míg dicső
Céljához el nem ér.

Igy lőn Sául az Üdvhozó
Új s zsenge bajnoka,
Igy lőn útobb, mint Pál, hitünk
Dicső apostola.

 

Ezek után nem marad más hátra, mint a mai napon dinamikus perceket tölteni a Bibliában Szent Pál apostol megtérésének nem mindennapi történetével (ApCsel 9,1-19), ha pedig alkalmunk nyílik Rómába eljutni, akkor megtekinteni a Falakon kívüli Szent Pál bazilikát (Basilica papale di San Paolo fuori le mura), amelynek átriumában látható a hatalmas és tekintélyt parancsoló Szent Pál-szobor, valamint elidőzni a dinamikus életű Caravaggio dinamizmussal teli festménye előtt, amely Saul megtérését ábrázolja a Basilica di Santa Maria del Popolóban.

 

Damásdi Zoltán

 

Képek: Pécsi Egyházmegyei Levéltár, Gregorics Iván

Kapcsolódó link: Vesperás Ferenc pápával Szent Pál apostol megtérésének ünnepén a római Szent Pál bazilikában. (2018. január 25.)