Új óralapot kapott a Levéltár épülete.

 

2016. február 11-én cserélték le a Pécsi Egyházmegyei Levéltár épületének homlokzatán elhelyezkedő óralapot.

 

A levéltári épület főbejárata feletti harangfülkés oromzat, amelynek helyén korábban egyszerű timpanon volt, 1891-ben, a pécsi székesegyház átépítésének utolsó évében készült. A Pollack Mihály tervei alapján a 19. század első felében átépített székesegyház mind a négy tornyán fekete színű, arany számbetűs óralapok voltak, amelyek a későbbi, 1882 és 1891 között zajló felújításkor lekerültek. Az óralapokból egyet megőriztek, s a levéltári épület oromzatán adtak neki helyet. A most leszedett óralap nem 1891-ben került fel: azóta azt már többször kicserélték, legutóbb az 1960-as években.

 

oralapcsere 10

 

Az óraszerkezetet korábban a 2015. évi Tüke-díjas, Gulácsi János újította fel. Gulácsi János a toronyórák és templomi harangok mechanikai működtetésének villamos, illetve elektronikus átalakítását végezte. Saját tervezésű és gyártású haranghajtóművei és toronyórái több mint 400 toronyban működnek, hazánkban és a határokon túl is. Az általa kifejlesztett és alkalmazott digitális, quarz-vezérlésű óraszerkezet programozhatósága is különleges technikai megoldás. Európában elsőként 1974-ben, a Tihanyi Apátság tornyában helyezett el ilyen óraszerkezetet. A Városvédő és Városszépítő Egyesület tagjaként Pécsett is számos különleges munkája látható. A városháza toronyórája, az egyházmegyei levéltár órája, a zsinagóga kettős mutatórendszerrel működtetett óraszerkezete, a Szent Bertalan harangtorony egyedülálló harangozó és zenélő szerkezete, vagy a bányászhagyományokat ápoló toronyzenék működtetése éppúgy a nevéhez kötődnek, mint egyéb köztéri órák, jelzőberendezések, forgó reklámok.

 

 

2016. február 14-én, Szent Cirill szerzetes és Szent Metód püspök, Európa társvédőszentjeinek ünnepén

Pécsi Egyházmegyei Levéltár