„A KONGRESSZUS” című ünnepi újság 1. száma.

 

 

2021-ben újra Budapesten rendezik meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Újra, hiszen 1938-ban már egyszer otthont adott hazánk ennek az igen jelentős egyházi eseménynek. Ezért a jövő évi NEK apropóján sorozatunkban fel-felelevenítjük az 1938-ban rendezett Kongresszus egy-egy mozzanatát, hogy ezáltal is méltóképpen bekapcsolódjunk a felkészülésbe.

 

 

nek 0147 másolata

 

 

Az 1938-ban, Budapesten először megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nemcsak programokban, de különféle kiadványokban is bővelkedett. Az egyik kiadvány volt "A Kongresszus", amelyet Nyisztor Zoltán és Ijjas Antal szerkesztettek. A négynyelvű (magyar, angol, francia, olasz) ünnepi újságból mindössze három szám jelent meg, mindegyik a kongresszus ideje alatt. Az 1. szám 1938. május 24-én, a kongresszus előzetes ünnepségei idején jött ki a nyomdából. Ebben a számban képes beszámolót közöltek az első két nap eseményeiről, a kongresszuson résztvevő főbb egyházi és világi méltóságokról (Eugenio Pacelli pápai legátus, Serédi Jusztinián esztergomi érsek, Horthy Miklósné fővédnök) és a kongresszus vezérkaráról (Mihalovics Zsigmond, Bangha Béla S.J., Czapik Gyula, Huszár Károly, Szegheő Béla, Schönner Odiló, Zsembery István, Farkas Ferenc), illetve bemutatták képekben a katolikus Magyarországot és a kongresszus Budapestjét, a főbb helyszíneket. Az ünnepi újság 1. száma IDE KATTINTVA olvasható.

 

Forrás: PEL I.1.a.3. 

 

 

2020. január 16.

Pécsi Egyházmegyei Levéltár