Ma 60 éve, hogy ezen a napon, március 2-án visszaadta lelkét Teremtőjének Virág Ferenc pécsi püspök. Még ma is élnek olyan emberek, akik emlékeznek az idős Virág püspökre: határozott, de szeretettel teli atyai személyiségére, a nehezebb időkben is megingathatatlan hitére, vagy éppen mély és erőteljes hangjára, amelytől „berezonált” az akkor még mikrofon és hangosítás nélküli székesegyház, amikor intonálta az ünnepi szentmisét a püspöki trónusról 1948 karácsonyán. Pro memoria sorozatunk gazdag képgalériája és rövid nekrológja neki állít emléket halálának, egyben égi születésnapjának évfordulóján. 

 

 

A pécsi egyházmegye papjaként (1892–1926)

 

Virag foto 0011 másolata1869. augusztus 22-én született Bonyhádon Blum György és Sikey Katalin gyermekeként. Apja varga, majd levélkézbesítő volt, anyja háztartásbeli. Születésének másnapján keresztelte meg Gudler Pál bonyhádi káplán. Az elemi iskolás évek után 1884 őszén jelentkezett a kisszemináriumba, ahová felvételt nyert. 1892. június 25-én, Jézus Legszentebb Szívének ünnepén szentelte pappá Dulánszky Nándor pécsi püspök a székesegyházban. Szentelését követően először Somberekre került káplánnak, majd Németbólyba (1893–1896). Németbólyi káplánsága idején, 1895-ben magyarosította vezetéknevét Blumról Virágra. Németbóly után jött a következő káplánállomás: Szekszárd (1896). A rákövetkező év mozgalmasra sikerült. Egy év alatt került Szekszárdról Dunaszekcsőre, majd Dunaföldvárra, végül Pécsre, a székesegyházba. Ebben az évben új püspököt kapott az egyházmegye Hetyey Sámuel személyében, aki felfigyelt az ifjú káplánra, s megalapozta pécsi éveit. Így lett Virágból árvaházi hitoktató és apácák gyóntatója (1898), az egyházmegyei Oltáregyletek elnöke (1899), kisszemináriumi spirituális, reáliskolai hitoktató, a Pécsi Katolikus Legényegylet elnöke (1901), nagyszemináriumi spirituális (1902). A pécsi évek (1897–1912) után a püspöki székben Hetyeyt követő gr. Zichy Gyula először Paks plébánosává nevezte ki 1912-ben, s tette meg a dunaföldvári espereskerület jegyzőjévé, majd esperesévé (1915). Tíz évvel később, 1922-ben új helyre küldte főpásztora, egyben utolsó plébánosi állomására: Szekszárd-Belváros. Itt már csak négy évet töltött, amikor is nem kis meglepetésre, de sokak örömére – 34 év papi szolgálat után – pécsi püspökké nevezte ki XI. Pius pápa. 57 éves volt ekkor.

 

A pécsi egyházmegye püspökeként (1926–1958)

 

Kep 0073„Közös imáink meghallgatást nyertek, mert Szent Mór székébe [...] Szentséges Atyánk bölcs választása folytán új apostolutód került VIRÁG FERENC [...] szekszárd-belvárosi esperes-plébános személyében. Századok alatt is elég ritkán történt, hogy valaki hasonló módon emelkedett a püspöki székbe. Annál nagyobb ezúttal mindnyájunk öröme, mert e kinevezés nemcsak a fáradhatatlan, sokoldalú és eredményes lelkipásztori tevékenység méltó jutalmát jelenti, hanem egyúttal a megye szülöttét adta a hívek és a pásztorok pásztorául.” – írja gr. Zichy Gyula kalocsa-bácsi érsek utódjáról körlevelében. Kétségtelen, hogy a „megye szülötte” kifejezés a leghangsúlyosabb, hiszen erre korábban nem volt példa. Pécsi egyházmegyés papokból az újkor folyamán ugyan kerültek ki főpásztorok, de nem a Pécsi Egyházmegye élére, ezért volt külön örömteli Virág kinevezése saját egyházmegyéje élére. Püspökké szentelésére 1926. május 6-án került sor, amelyet kérésének megfelelően elődje, gr. Zichy Gyula végzett két társszentelővel Cesare Orsenigo apostoli nuncius jelenlétében.

 

Történeti háttér

 

Virág püspök egy olyan korban vette át az egyházmegye kormányzását, amikor viszonylag termékeny volt a „táptalaj”. Pár éve ért csak véget a magyarok számára is sok vérveszteséggel járó I. világháború, egyházmegyénk több éves szerb megszállása, aztán a legnagyobb nemzeti trauma, Trianon következett, s megannyi megélhetési, gazdasági gond. Ez így együtt megviselte a nemzetet, ugyanakkor nagyrészt ezeknek a tényezőknek köszönhetően a vallásosság újra egybekovácsoló tényező lett, mélyen áthatotta a társadalmat, termékeny talajjá alakítva az emberek szívét. Egyfajta vallási megújulás jellemezte Magyarországot a két világháború között (és a II. világháborút követő pár évben). Az is tény, hogy az 1920-as években (és a következő 2–3 évtizedben) közel 300 papja volt a Pécsi Egyházmegyének, közel száz női és férfi szerzetese, sok egyházi iskolája, szociális intézménye –  volt kikkel és kikért dolgoznia Virág püspöknek. Ugyanakkor, ami maradandót alkotott püspökségének első kétharmadában, az püspökségének utolsó egyharmadában, a kommunizmus legkeményebb éveiben széttöredezett.

 

Egyházkormányzat

 

scan zolinak 20161219 532 év püspökséget lehetetlen tömören összefoglalni, akár 32 mondatban, de mindenképpen kiemelendő ebből az időszakból a különböző katolikus egyesületek virágzása, az egyházközségi szervezetek létrehozása, új szerzetesrendek letelepítése, az egyházmegyei zsinat összehívása, számos plébánia és lelkészség megalapítása, több tucat új templom felépítése és még sorolhatnánk.
          A két világháború között, különösen az 1930-as években, a különböző céllal (hitbuzgalmi, karitatív, társadalmi, gazdasági, kulturális) létrejött katolikus egyesületek virágkorukat élték: népszerűek voltak az imatársulatok közül a Mária-kongregációk, a Rózsafüzér Társulatok, az Oltáregyletek, a Jézus Szent Szíve Társulatok, a Credo, a Szívgárdák; a katolikus társadalmi szervezeteken belül a legényegyletek, katolikus körök és olvasóegyletek; a karitatív egyesületek közül a Szent Vince Egyletek, a Nővédő Egyesületek, a Szociális Missziótársulat helyi szervei; a püspöki kar által megszervezett Actio Catholica mozgalom az 1930-as évektől, és az ennek keretében megalakult KALOT és KALÁSZ. Nem volt olyan plébánia, ahol ne alakult volna egy vagy több katolikus egyesület. Virág püspök, aki papként maga is tevékeny volt ezen a területen, püspökként minden eszközzel elősegítette az egyesületi élet másodvirágzását.
          Az egyház és a hívek között az egyik legfontosabb intézményi kapocs volt az egyházközség. Ennek történelmi eredete az 1870-es évekre nyúlik vissza, de az egyházközségi autonómia eme szervezeteinek létrehozása csak az 1920-as évek végétől vett igazán nagy lendületet. Ennek ügyét a püspöki kar lendítette előre, amikor kimondta, hogy egységes szervezeti szabályzat alapján minden plébánián meg kell alakítani az egyházközségi szervezetet a templomi, iskolai és jótékonysági ellátás hatékony biztosítása érdekében. Egyházi elnöke volt a püspök által megbízott plébános, választott világi tisztviselői a világi elnök, a gondnok, a jegyző, a pénztáros és két pénztári ellenőr. A helyi hitélet önkormányzati teendőin túl az egyházközségek ellenőrizték a felekezeti iskolák működését is.
          A pécsi egyházmegyében számos férfi és női szerzetesrend működött: ciszterciek, ferencesek, jezsuiták, irgalmasok, lazaristák, vincés nővérek, Miasszonyunk Női Kanonokrendiek, orsolyiták stb. A meglévő rendeken túl Virág püspök alatt két újabb rend letelepedésére került sor: a pálosokéra és a karmelitákéra. A pálosok letelepítésének kezdeményezése püspökelődjének, gr. Zichy Gyulának nevéhez köthető (amint erre haloványan, de szemfülesen rávilágít egy, a Püspöki Kincstárban található róla készült festmény), de a szabályos letelepítésre, kolostoruk felépítésére és felszentelésére már Virág püspök idején került sor (1934). A karmelita rend is az 1930-as években telepedett le Pécsett Virág püspöknek köszönhetően. Központnak a Mindenszentek-templomot kapták meg és emellett építették fel kolostorukat. Sokáig ugyan nem működhettek, tíz egynehány évig, de a rendszerváltást követően többek között ez a két rend is újra megtelepedett az egyházmegyében.
          Virág Ferenc püspökségének kiemelkedő állomása volt az 1936. évi egyházmegyei zsinat. Többéves előkészület után hívta össze a háromnapos zsinatot, amelyen a zsinati atyák egy 563 paragrafusból álló,cikk mellékletekkel kiegészített határozatgyűjteményt alkottak meg. A határozatgyűjtemény az egyházi élet valamennyi szegmensét igyekezett megfelelően szabályozni, amelynek célját Virág püspök így fogalmazta meg: „Az egyházmegyei zsinatok ősi intézménye [...] hasznos, nem egyszer viszonylagosan szükséges az egyházi fegyelem megerősítésére, esetleges visszaélések kiirtására, a hit-erkölcsi élet fellendítésére, a lelkipásztorkodásnak a szociális és gazdasági élet válságai által felvetett kérdésekhez való hozzáalkalmazására, a korviszonyok által elénk állított új feladatok megoldására. A mostani idők ugyancsak sok munka és probléma elé állítanak mindannyiunkat: püspököt, papságot, híveket egyaránt. Hogy a felmerült bajok orvoslásáról tanácskozzunk, hogy egységes állásfoglalásra és eljárási módra jussunk, napjainkban különösen nagyjelentőségű az egyházmegyei zsinat. Fontos abból a szempontból is, hogy az előző egyházmegyei zsinat [1863!] határozataiban és a zsinaton kívül kiadott püspöki rendeletekben foglalt, bátran kiválónak nevezhető egyházmegyei jogunk az új egyházi törvénykönyv rendelkezéseihez alkalmaztassék, a változott viszonyokra s a felmerült lelki szükségletekre való tekintettel kiegészíttessék és a szükséghez képest módosíttassék.” (1929)
          A hívek lelki gondozása, a hitélet helyi kereteinek megteremtése Virág püspök számára elsődleges volt. A társadalomnak akkor erre igénye is volt, és egyházi személyek is rendelkezésre álltak, akiket élére lehetett állítani az újonnan felállított plébániáknak és lelkészségeknek. Az 1940-es évek végéig több mint 40 új plébániát és lelkészséget hozott létre.
          Virág püspököt méltán aposztrofálja az utókor templomépítő főpásztornak. Az általa alapított plébániák és lelkészségek legtöbbjében templomot is építtetett, vagy meglévőket átépíttetett. Számuk megközelíti a negyvenet. A teljesség igénye nélkül új templomok építésére került sor Pécsett: Pécs-Gyárváros (1929), Pécs-Köztemető (1934), Pécs-Pius (1931), Pécs-Szent István (1944), Pécs-Kertváros (1945), de ide vehető a belvárosi templom jelentős átépítése (1940) is. A vidéki templomok közül említést érdemel Decs (1931), Nagydorog (1934), Komló (1937), Báta-Szent Vér (1939), Mohács-Fogadalmi templom (1940), Murga (1941), Drávasztára (1948), Újdombóvár (1950).

 

A kommunizmus első éveiben

 

rogacs ferencMindaz, amit több mint 20 év alatt elért, püspökségének utolsó 10 évében széttöredezett. A kommunista állam lényegében minden téren kihúzta a talajt az egyház alól és komoly próbatétel elé állította. A katolikus egyesületeket 1945–1949 között egy-két kivétellel betiltották, az egyházi iskolákat államosították, a szerzetesrendeket egy-két kivétellel feloszlatták, az egyházi földeket államosították, a szemináriumokat bezárták, papokat tartóztattak le, hurcoltak meg, vetettek börtönökbe. E téren a Pécsi Egyházmegye sem volt kivétel, óriási lelkierőre volt szüksége Virág püspöknek, hogy mindezek közepette erőt öntsön papjai és hívei szívébe, hitüket megerősítse. Nem kis feladat állt az ekkor már idős főpásztor előtt: gondoskodni kellett a feloszlatott szerzetesrendek tagjairól, a szeminárium megszüntetésével a kispapokról, több-kevesebb sikerrel ellenállni a pártállam által életre hívott békepapi mozgalomnak, a híveket megtartani a templomokban. Mivel a püspöki funkciók maradéktalan ellátásához a kor viszonyai közepette már idős volt Virág püspök, ezért a Szentszék 1948-ban, a 79 éves Virág püspök mellé Rogács Ferenc személyében utódlási joggal segédpüspököt adott az egyházmegyének. Innentől kezdve Virág püspök számos feladattal bízta meg leendő utódját: bérmálásokkal és egyházlátogatásokkal, püspökkari üléseken való részvétellel, a püspöki hivatal egyéb teendőinek megosztásával. Tíz évig működtek együtt.

 

Virág püspök halála és Rogács püspök megemlékezése

 

Életének 89., papságának 66., püspökké szentelésének 32. évében hunyt el. A püspöki székben utódja, Rogács Ferenc így emlékezett meg elődjéről: „Hosszú életének, mellyel az irgalmas Isten megáldotta, több mint három évtizede telt el a pécsi egyházmegye kormányzásában. Történelmi korszak volt ez, mélyreható társadalmi átalakulásokkal. Valamennyiben az Isten szándékai érlelődtek, és komoly kívánalmakat támasztottak azzal szemben, akit a Szentlélek arra választott ki, hogy Egyházát kormányozza (ApCsel 20,28). […] Ferenc püspök nem kutatta az időket (1Pt 1,11). Nem sokat foglalkozott a változó áramlatokkal és figyelmét inkább a változatlan igazságokra összpontosította. Nem csinált átfogó programot, hanem az adottságokban nézte és teljesítette Isten jelzett akaratát. […] Lelkipásztor volt egész papi életében, V1 58 60 corraz maradt mint főpásztor is. Vágya volt, hogy ismerje övéit és övéi is ismerjék őt, amire bőven nyílt alkalma egyházlátogató útjain. […] Amit élő szóval tanított, azt elsősorban önmagára alkalmazta, és így adott szavainak eleven, meggyőző erőt. […] Alaperénye volt a tiszta szívben, jó lelkiismeretben és mélységes hitben gyökerező szeretet (1Tim 1,5). Vigyázott a beszédére, hogy a szeretet ellen ne vétsen (Jak 3,12). Ha másokról nyilatkozott, latra tette szavait, hibáikat szívébe és imáiba zárta. Bárki jöhetett hozzá ügyes-bajos dolgaiban, mindenkinek rendelkezésre állott. […] Egyházfői méltóságának ékessége volt a szerénységben gyökerező alázatossága. Nem akart másnak feltűnni, mint aminek érezte magát. Alázatos lelkületéből táplálkozott Istenbe vetett gyermekded bizalma. Mikor múlt nyáron lelkigyakorlatozó papjai tisztelegtek előtte, Jézus Szívének erényét, az alázatosságot ajánlotta nekik, és önmagára utalt: »Talán sokan mondják: a püspök gyenge és igénytelen. Én azonban a zsoltárossal vallom (Zsolt 33,19): Isten az alázatosakat megsegíti.« […] Egyénisége kiegyensúlyozott lelket sugárzott. Mint bölcs ember, a szerencsében nem bizakodott el és a nehézségekben nem csüggedt. Mint apostolhoz illik, tudott bővelkedni és szűkölködni (Fil 4,12). »Hosszú életem folyamán – így nyilatkozott egy ízben – sok kedvezményben részesített a jó Isten; de sok nyomorúsággal is meglátogatott.« Az előbbieket hálás szívvel tartotta számon, az utóbbiakat megadással tűrte. Nem panaszkodott, hanem püspöki jelszavához híven, viselte keresztjét: per crucem ad lucem! Úgy tekintette nyomorúságait, mint Krisztus keresztjének partikuláit. Életének alkonyát is ez a lelkület aranyozta be. Az irgalmas Isten tevékeny életére a szenvedés töviskoszorúját tette rá. A múlt év advent elején elesett és lábcsonttörést szenvedett. Többet már nem kelt fel betegágyából. Három hónapos szenvedésben mint oltárgyertya az engesztelés és szeretet áldozata gyanánt égett el. […] Utolsó napjait székházában töltötte. Teljes eszméleténél volt, mikor püspökkoadjutora [ti. Rogács Ferenc] a székeskáptalan tagjainak és udvari papjainak jelenlétében közölte vele, hogy a Szentatya [XII. Pius] sürgönyileg áldását és vigasztalását küldi hűséges trónállójának. Összekulcsolta kezét és megilletődve mondta: »A Szentatya áldásával most már nyugodtan indulok utolsó utamra.« Még pár napig szenvedett. Istennel való egyesülését szeretetfohászokkal élesztette. Papjai felváltva imádkoztak mellette, miközben március 2-án hajnalban csendesen elhunyt. Fáradt teste immár megpihent a munkától, lelkét pedig jócselekedetei elkísérték az irgalmas Isten trónja elé (Jel 14,13). […] Ültessétek sírjára, testvérek és hívek, a kegyelet virágjait, és hogy el ne hervadjanak, üdítsétek meg gyakran az imádságos megemlékezés harmatával.”

          Temetésére – amelyet Grősz József kalocsai érsek végzett segédlettel – négy nappal később, március 6-án került sor a püspöki kriptában.

 

Mi sem méltóbb, minthogy megemlékezésünket Virág püspöknek az Oltáriszentségről írt költeményével zárjuk, amelyet a Budapesten megrendezett (idén szintén évfordulós) 1938. évi nemzetközi eucharisztikus kongresszus alkalmából írt és adott ki, s amely kongresszusnak hazánk 2020-ban újra otthont ad:

 

V1 2 másolata

 

Krisztus teste nagy szentségünk
Drágalátos örökségünk.
Élő hittel imádunk,
Te vagy édes mindnyájunknak,
Kik előtted porba hullnak,
Üdvösséges váltságunk.

Krisztus teste, reménységünk,
Inségünkben légy minékünk
Mindennapi kenyerünk.
Harcainkban óvd a nyájat,
Lásd a pokol hogyan támad,
Ne győshessen ellenünk.

Krisztus áldott teste, vére,
Nincs a földön, mi felérne
Kincseiddel nagy Felség!
Aki egyszer megizlelte,
Mily édes az áldás kelyhe,
Mindörökre a Tiéd.

Oltárodnál találkoznak,
Ifjak, vének, szegény, gazdag,
Mind egyenlő valahány.
Bőven jut itt mindenkinek,
Hol angyalok terítenek,
A szeretet asztalán.

Ó szeretet köteléke.
A világnak minden népe
Háladalt zeng ma Neked.
Zengje a föld háromszor: szent,
Visszhangozza az ég ott fent:
Szent vagy örök szeretet.

Szent Istvánnak koronája,
Könyörgünk, ne legyen árva,
Egyesítse népeit.
Újra boldog lesz a nemzet,
Mely hitéért annyit szenvedt,
Ha irgalmad megsegít.

 

Damásdi Zoltán

 

Forrás:

Pécsi Egyházmegyei Levéltár, PEL.I.1.a., PEL.I.1.g.1.

Sümegi József (szerk.): A Pécsi Egyházmegye ezer éve. Pécs, 2008. 178–205.

 

Kapcsolódó link: Megújult Virág Ferenc egykori pécsi püspök emléktáblája.

 

Képek: Pécsi Egyházmegyei Levéltár