Imemoriam Catharinae Scitovszky (1921–2009) pro signo gratiae et charitatis meae

 

 

A kezdetek és Rozsnyó: 1785–1827–1838

 

Scitovszky János Kassabélán született 1785. november 1-jén, szlovák anyanyelvű családban. Apja, Scitovszky Márton falusi tanító volt, édesanyja háztartásbeli, akit korán elvesztett a család, így az apa egyedül nevelte fel a két fiút. Jánosnak egy bátyja volt. Mivel nagyon szegények voltak, rokonok és barátok segítették a másodszülött fiút, aki tehetségesnek mutatkozott. Elemi iskoláit Jolsván, gimnáziumi tanulmányait Rozsnyón végezte az ottani ferencesek támogatásával. Ezt követően jelentkezett 1804-ben Szányi Ferenc rozsnyói püspöknél szemináriumba, aki egyből Nagyszombatba küldte. Még szeminaristaként filozófiai doktorátust szerzett (1808), amelyet később teológiai doktorátussal is megtoldott (1813). Egy kicsit rendhagyó módon, 1809. november 5-én szentelte pappá Antonio Gabriele Severoli bécsi nuncius a jászóvár(alja)i premontrei prépostság templomában. A szentelést követően egyből tanítani küldte püspöke a rozsnyói líceumba filozófiát és matematikát, egy évvel később már a helyi teológián tanított morál- és pasztorálteológiát. Így teltek az évek egészen 1824-ig, ekkor Eszterházy László püspök kanonoknak és a szeminárium rektorának nevezte ki. Három évvel később a Nagyváradra távozó Lajcsák püspök helyére Ferenc király az igen fiatal, mindössze 42 éves Scitovszkyt nevezte ki az ugyancsak fiatal, 51 éves Rozsnyói Egyházmegye élére. A kinevezést XII. Leó pápa megerősítette.
     roznava 064Tizenegy évi főpásztorsága alatt sikerült egy többségben nem katolikus egyházmegyében eleven hitéletet kialakítani, növelni a plébániák és hívek számát. Ezt személyes jelenlétével tette, különböző funkciók keretében állandóan járta egyházmegyéjét. A templomok és plébániák felújításához nem csak sajátjából adott sokat, de a kegyurak adakozó kedvét is sikeresen igénybe vette. Gondoskodását főleg az iskolákra terjesztette ki, amelyről Meszlényi Antal így ír: „Ezen a téren az elmaradottság és nemtörődömség a Felvidéken még ijesztőbb volt, mint a Dunántúlon. Kevesektől eltekintve a földesurak mit sem törődtek a népműveléssel s ez az oka, hogy a tudatlanság és meghunyászkodás az égbe kiáltott! Még az iskolás gyerekek is féltek az uraktól s fázósan néztek, mikor püspökük megjelent közöttük. Elfojtott érzésük csupán akkor oldódott fel, mikor mosolyogva és barátságosan kezdett beszélni tanítójukkal és velük. S még inkább felmelegedtek, amikor kibontatta csomagját és abból előkerültek az ajándéktárgyak: szentképek, imakönyvek és rózsafüzérek, a zsebből pedig a csörgő garasok. S még ez sem volt minden, mert hazatérése után újabb csomagok érkeztek, bennük tankönyvek, iskolaszerek, meleg ruhaneműek és újabb kiosztásra szánt pénzösszegek. Ez volt az első törlesztése annak, hogy valamikor kegyelemkenyéren tanult s követte azt a többi!” A szegény sorsú, de tehetséges falusi gyerekek: ők voltak Scitovszky számára a legfontosabbak, akiknek internátust alapított Rozsnyón és kisgimnáziumot Rimaszombaton. Scitovszky püspöknek egyik markáns püspöki attitűdje volt az oktatás iránti elköteleződés, később és különösen a leánynevelés, ezt élete végéig mindegyik reá szabott főpásztori székben fontosnak tartotta.
     Rozsnyói főpásztori működésének idejére esik még egy mellékes, de bátyja és utódai számára fontos momentum: nemesítve lett, nagykéri prédikátumot kapott birtokokkal, és lényegében ennek köszönhető, hogy bátyja családjából már a politika színterén is kiemelkedő Scitovszkyak emelkedtek ki. Közülük a legtöbbre talán Scitovszky Tibor vitte, akiből 1924-ben külügyminiszter lett.
     Szűz Mária iránti különös tisztelete már ekkoriban megmutatkozott, gyakran vezetett zarándoklatokat Sasvárra (Šaštín) és Mariazellbe, egyházmegyéjében több helyen megalapította a Szűz Mária Szeplőtelen Szívéről nevezett Társulatot, és ha csak alkalma volt, megjelent taggyűléseken és buzdított minden tagot, hogy egész életfelfogásukban kövessék az Istenanyát, mert csak így várhatják Szent Szívétől a hathatós támogatást. Ahogy egy visszaemlékezésben írnak erről: „Scitovszky minden idegrostját mélyen átjárta a szállóige: per Mariam ad Jesum!” [Márián keresztül Jézushoz]
     A papsággal és a kispapokkal való kapcsolata is élő volt, erre is nagy hangsúlyt fektetett: a velük való személyes kapcsolatra, szellemi színvonaluk emelésére és a halászásra. Ami a halászást illeti: egy nagyon gyéren katolikus egyházmegyében 11 év alatt 96 papot szentelt.
     Hamar kiviláglott, hogy főpásztornak való volt, de az is, hogy nem Rozsnyón fogja befejezni életét. 1838-ban, 53 éves korában a király pécsi püspöknek nevezte ki.

 

A pécsi dómtornyok árnyékában: 1838–1849 (1852)

 

scitovszky2Mindenképpen ritka volt akkoriban, hogy egy főpásztor halála esetén még ugyanazon évben új főpásztort kapjon egy egyházmegye. 1838-ban azonban nem sokat vártak. Szepesy Ignác pécsi püspök júliusban hunyt el, Scitovszky püspök novemberben kapta az új kinevezést.
     Nem volt könnyű dolga, legalábbis ami a szeretet hullámhosszát illeti. Szepesy püspököt nagyon szerették, és sokáig gyászolták. Hogy mennyire élő és igazi volt ez a szeretet, jól jelzi, hogy halála után több mint ötven évvel egész alakos szobrot emeltek emlékére, amely ma is meghatározza a Dóm tér arculatát. Scitovszky püspök ezt tudta, és azon volt, hogy ez a szeretetkapcsolat tovább éljen.
     Pécsi működését főleg az oktatás fejlesztése határozta meg, ezen belül az elemi iskolás gyermekek felkarolása és különösen a leányok oktatása. Még püspöksége első évében írt egy kiskatekizmust, amelyet három nyelven (magyar, horvát, német) adtak ki, s amelyből 45.000 példányt küldetett szét a rászoruló tanulók közti szétosztásra. Számos népiskola épült saját vagyonából, például Bátaszéken, Dunaföldváron, Mohácson, Siklóson, Szekszárdon, Tolnán. Ezen túl gondoskodott a „munkából kidőlt” iskolamesterekről, néptanítókról, akik számára nyugdíjintézetet létesített. Legjelentősebb műve volt, hogy letelepítette Pécsett a leányneveléssel foglalkozó Miasszonyunkról nevezett Női Kanonokrendet, felépíttette kolostorukat, templomukat és iskolájukat. Így megoldotta a pécsi és vidéki leányok iskoláztatását, akiknek a tanítónőképzőben továbbtanulásra is lehetőségük volt. Az apácák közel 100 éven keresztül fejtették ki áldásos tevékenységüket. A rend ma már nem működik Pécsen, de a hatalmas épületkomplexum ma is oktatási célokat szolgál és meghatározza a Szent István tér (egykor Scitovszky tér) arculatát.
     A hitélet helyi kereteit ő is tovább fejlesztette, több új plébániát alapított (Alsómocsolád, Lapáncsa, Vokány, Felsőnyék) és számos templom épült idején, főleg filiákban, amelyek megépítését maga is támogatta anyagilag: Pécs-Hird (1839), Györe (1842), Birján (1840), Liget (1842), Bezedek (1843), Tevel (1843), Nagyhajmás (1846), Bakóca (1848), Szabadszentkirály (1849), Kárász (1850), Felsőszentmárton (1852) stb. Mindezek mellett az akkoriban szerzetesek (főleg lazaristák) által vezetett népmissziók szervezését is hatékonyan elősegítette.
     Mecénás is volt. Nemcsak vidéken építkezett, hanem a központban is. Rezidenciáját ő építtette át. Az, ahogy ma kinéz a püspöki palota, főleg annak klasszicista stílusú homlokzata, neki köszönhető, de belsőleg is átalakíttatta az aulát, új lépcsőházat és új püspöki magánkápolnát alakított ki Szűz Mária tiszteletére. Állandó vendége volt Liszt Ferenc zeneszerző, akit ennek megfelelően a szobrászművészet úgy a mecseknádasdi kastély, mint a pécsi rezidencia mellett megörökített. A festőművészet is támogatójára talált benne, hazai és külföldi mesterek is kaptak megrendeléseket, például Boross János és Leopold Kupelwieser. (Egy-egy képük Pécsen, a Püspöki Kincstárban megtekinthető.)
     Ahogy rozsnyói püspökként, úgy pécsiként is rendszeresen járta az egyházmegyét, hol funkció miatt, hol funkció nélkül, hol kánoni látogatás keretében, „mert hamisítatlan valóságnak csak azt fogadta el, amit saját maga tapasztalt,” és nem azt, amit mondtak neki. Papjaira is gondja volt, különösen a szegényebb sorsúakra, akiket rendszeresen támogatott anyagilag, és az ő nevéhez köthető az aggpapi segédpénztár alapjainak létrehozása, amely a nyugdíjas papok ellátását volt hivatott biztosítani. Nemcsak papjaira, de az utánpótlásra is odafigyelt – pécsi püspöksége alatt 144 papot szentelt. Emellett bevezette a háromnapos zárt lelkigyakorlatot papjai számára a szeminárium épületében, amelyen maga is részt vett. Az első ilyen lelkigyakorlat megtartására a kor egyik neves lazarista szerzetesét, az osztrák Aloysius Schlört kérte fel.

 

„Boldog vagy, Mór!”

 

Scitovszky püspök talán legmaradandóbb – az egész egyházmegyét és a magyar egyházat érintő – cselekedete volt, hogy elérte a pápánál Mór pécsi püspök szentként való tiszteletének engedélyezését. Ennek volt alapja, mert Pécs második püspökének életszentségét nemcsak Szent Imre igazolta hét csókjával , hanem az utókor is, hiszen boldognak hirdette. Ennek egyik ékes bizonyítéka az ún. Missale Quinque-Ecclesiense (Pécsi Misekönyv, 1499). Hivatalos kanonizációs eljárása viszont nem volt, nem lehetett hivatalosan is szentként tisztelni, ünnepelni. Scitovszky püspök ezért 1843-ban elindította Mór püspök nyilvános tiszteletének engedélyezési eljárását a Szentszéknél. Az ügymenet nem volt gördülékeny, részben a pápa halála, részben a szent emberemlékezet óta tartó tiszteletének bizonyítása miatt, de a kitartás meghozta gyümölcsét: öt évvel később, 1848-ban az új pápa, IX. Pius engedélyezte Szent Mór püspök nyilvános tiszteletét. Nagy öröm volt ez akkor és ma is az, 1925 óta pedig a pécsi egyházmegye társvédőszentjeként ünnepeljük minden év október 25. napján. Scitovszky János pécsi püspöksége ezzel lényegében le is zárult, bár az új pécsi püspök kinevezéséig, 1852-ig még apostoli adminisztrátorként működött, de már érsekként, mivel egy évvel később, 1849-ben Ferenc József király esztergomi érseknek nevezte ki.
     Hogy nemcsak hivatalbeli utód minőségében, hanem a szeretet hullámhosszán is mennyire méltó utódja volt Szepesy püspöknek, jól jelzi, hogy távozása után a város teret nevezett el róla, ez a mai Szent István tér.

 

Esztergom: 1849–1866

 

A0034279 másolataMivel a megemlékezés pécsi püspökségének állít emléket, ezért esztergomi érsekségéről nem emlékezünk meg, de annyit érdemes röviden megjegyezni, hogy a haláláig itt töltött 17 év is sok eredményt hozott, részben saját egyházmegyéje, részben az egész magyar egyház javára. Nevéhez köthető két zsinat összehívása, egy tartományi (1858) és egy egyházmegyei (1860), az 1857. évi nevezetes mariazelli zarándoklat (ennek egyik ritka tárgyi emléke tekinthető meg Pécsett, a Püspöki Kincstárban), a konferenciabeszédek bevezetése a pesti egyetemi templomban (amelyek legnagyobb közkedveltségüket később, Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök alatt érték el), a ma nemzeti kegyhelyként ismert Mátraverebély-Szentkút búcsúhelynek állandó lelkésszel és javadalmazással való ellátása, a Katolikus Legényegylet megalapítása, a ma is látható esztergomi nagyszeminárium épületének felhúzása, az újonnan megépült esztergomi bazilika felszentelése és még sorolhatnánk hosszasan a sort. Érdemei elismeréséül 1853-ban bíborossá kreálta IX. Pius, címtemplomként pedig a római hét főszékesegyház egyikét, a Santa Croce in Gerusalemmét kapta; ez a világegyház viszonylatában mindenképp különös kiváltság volt. Bárhogy is írta sorait a történelem az érseki székben, arra a Pécsi Egyházmegye mindenképpen büszke lehet, hogy újkori történetében az egyetlen pécsi püspöke volt Scitovszky János, aki primus inter pares lett, az esztergomi érseki székbe került – és ott is bizonyított.

 

Halála

 

Scitovszky János jó egészségnek örvendett és magas kort élt meg. 1866. szeptember 30-án azonban egy ebéd közben váratlanul szélütést kapott. Ebből ugyan valamelyest rendbe jött pár nap erejéig, de érezte, hogy nincs sok hátra: „Közel az Isten! – Az irgalom és igazság Ura hí! Az ő kezeibe ajánlom lelkemet.” – üzent táviratban Ferenc Józsefnek október 13-án. Hat nappal később, életének 81. évében – 18 év papság, 22 év püspökség és 17 év érsekség után – 1866. október 19-én hunyt el Esztergomban. A gyászszertartásra október 23-án került sor az esztergomi bazilikában, amelyet Simor János győri és Peitler Antal váci püspökök segédletével Bartakovics Béla egri érsek végzett.

 

Virág Mihály megemlékezése

 

2018 08 07 0006 másolataVirág Mihály pécsi kanonok az esztergomi bazilikában tartott gyászünnepély alkalmával így emlékezett meg a nagy pap és nagy hazafi példányképéről: „Scitovszky prímás nincs többé! Ő mint nagy elődjei már a történelemé. [...] Ő a prímásoknak, a magyar főpapok koszorujának fényes gyöngye leend a történelemben, mostan erényei örökítik nevét, méltán rá illenek Virgil [Vergilius] azon szavai: »semper honos, nomenque tuum laudesque manebunt«* s alkalmazhatók rá azon szavak, melyeket Tacitus Agricoláról mond: »quidquid ex illo amavimus, quidquid mirati sumus, manet, mansurumque est in animis hominum, in aeternitate temporum, fama rerum. Nam multos veterum, velut inglorios, et ignobiles oblivio obruet, hic posteritati narratus, et traditus superstes erit;«** dicsőség övedzi, s hallhatatlanítja homlokát, mint már Seneca írja ep[istu]la 88 »virtus extollit hominem, et supra astra collocat mortales,«*** [...]. Nemes szándék vezette minden léptét, ő kiérdemelte méltóságát, királya bizalmát, nemzete hű szeretetét. Elmentél szegények gyámola, elmentél árvák atyja! de a te nevedet sem sírod sötét boltozata, sem az időnek vas foga meg nem ronthatja. Te viszont, mint imádkozott ott Jeremiás a népért és az egész szent városért, ugy esedezzél érettünk, hogy a jó pap s jó hazafi példánya közülünk soha ki ne fogyjon. [...] Egyébbiránt, hogy sz. Jeromos szavaival éljek, »kevésbé kell afölött búslakodnunk, hogy elvesztők, min köszönnünk, hogy birtuk, sőt inkább, hogy folytonosan birjuk őt,«**** mert sz. Pálként: jó harczot harczolván eltétetett neki az igazság koronája [2Tim 4,7-8], ő a neki adott girával tiz girát nyert [Lk 19,16], az öt talentumhoz még ötöt szerzett, méltó vala, hogy bemenjen Ura örömébe [Mt 25,21]. Térj vissza már nemes lélek, nagy lélek, térj vissza Teremtődnek ölébe, aki téged nekünk csak egy időre ajándékozott, térj oda, ahol elvevén nagy érdemeid koronáját, semminek tartod a mi világunk emlékoszlopait, és a nagy hírnek, névnek fölöttébb rövid örökkévalóságát. Rég ott volt eddig is a te szíved, mert ott volt a te kincsed.”

 

* Tiszteleted, dicséreted és neved el nem enyészik. (Eclogae 5,78)
** Amit Agricolából szerettünk, amit benne csodáltunk, megmarad most és mindenkor az emberek lelkében, az idők örökkévalóságában, a történetírástól remélhető hírben, mert a régiek közül sokat elborít ugyan mintegy dicstelenül és névtelenül a feledés, az utókor számára ábrázolt és ráhagyott Agricola azonban tovább fog élni. (Agricola, 46.)
*** Az erény felemeli az embert, és a csillagok fölé helyezi a halandókat. (Epistulae morales, 87,16.)
**** Non moeremus, quod talem amisimus; sed gratias agimus, quod habuimus, imo habeamus. (Epistulae, 108,1.)

 

 

Damásdi Zoltán

 

 

Forrás:

Sümegi József (szerk.): A Pécsi Egyházmegye ezer éve. Pécs, 2008. 147–153.
Meszlényi Antal: A magyar hercegprímások arcképsorozata. Budapest, 1970. 257–288.
Rajczi Péter: Adalék Scitovszky János pécsi püspök munkásságához.
Virág Mihály: A nagy pap és nagy hazafi példányképe. Pécs, 1866.
Pécsi Egyházmegyei Levéltár: PEL.I.1.a.1., PEL.I.1.g.1.

 

Képek forrása: Damásdi Zoltán, Pécsi Egyházmegyei Levéltár