2021-ben újra Budapesten rendezik meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Újra, hiszen 1938-ban már egyszer otthont adott hazánk ennek az igen jelentős egyházi eseménynek. Ezért a jövő évi NEK apropóján sorozatunkban fel-felelevenítjük az 1938-ban rendezett Kongresszus egy-egy mozzanatát, hogy ezáltal is méltóképpen bekapcsolódjunk a felkészülésbe.

 

 

nek 0114 másolata másolata 3 másolata

 

 

Ha megnézzük az idén újból megrendezésre kerülő NEK programkínálatát (beleértve az előkészületeket is), akkor elmondhatjuk, hogy bőséges és tartalmas. Nem volt ez másként 82 évvel ezelőtt sem. Az 1938-ban, fővárosunkban először megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Előkészítő Főbizottságának volt a feladata, hogy a programokat összeállítsa. Többféle programismertető készült. Külön programfüzetet állítottak össze a külföldről érkezőknek, külön programfüzetet az előkészítésben szerepet játszó belső szerveknek, külön programfüzetet az egyháziaknak és a világiaknak. Utóbbiak is többféle változatban jelentek meg. Sorozatunkban az idegen nyelven elkészített, leporelló (folder) formájában közzétett programokat már bemutattuk, most az egyháziak és világiak számára, magyar nyelven kiadott bővített programfüzetet mutatjuk be, amelyek tartalmazzák az előzetes ünnepségeket (május 22–25.), a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus központi ünnepségeit (május 25–29.) és a Szent István-jubileumi ünnepség (május 30.–június 1.) programjait, zarándok-tájékoztatóval kiegészítve. A programfüzet IDE KATTINTVA olvasható.

 

Forrás: PEL I.1.a.3.

 

 

2019. december 05.

Pécsi Egyházmegyei Levéltár