A Jézus Társasága által működtetett Pius Gimnázium (1912–1948) tablóképeivel gyarapodott a Levéltár állománya.

 

 

Tisztelt Olvasóink!

 

Pius Gimnazium cikk 1Pécs város középfokú intézményei közé tartozott a neves Pius Gimnázium, amelyet gr. Zichy Gyula pécsi püspök alapított, nevét pedig Szent X. Piusz pápáról (1903–1914) kapta. Egyházi fenntartású volt, Jézus Társasága tagjai, vagyis a jezsuiták működtették. A Gimnázium 1912 szeptemberében kezdte meg működését először a József utcában, majd 1915-től a Pilch Andor tervei alapján készült – a püspökség csoronikai szőlője területén felhúzott – új épületegyüttesben (Makár u., Zichy Gyula u., ma Ifjúság útja); a kapcsolódó internátus/kollégium 1918-tól állt rendelkezésre. Az intézmény mindössze 36 esztendeig működött, 1948. június 16-án államosították, e rövid idő ellenére mégis maradandó nyomot hagyott Pécs oktatási életében. Az intézményhez kapcsolódó Jézus Szent Szíve-templom 1927–1930 között épült Fábián Gáspár tervei alapján. Az államosítást követően épületeibe először a Janus Pannonius Gimnázium, majd a Pedagógiai Főiskola költözött, 2000 óta a Pécsi Tudományegyetem céljait szolgálja. A templomtól keletre eső épületrész falán emléktábla őrzi az intézmény emlékét. [1]

Az intézmény iratanyaga az 1948-as államosítást követően több helyre került: Pécsi Egyházmegyei Levéltár, Jezsuita Levéltár és Rendtörténeti Könyvtár, Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Vármegyei Levéltára. Most a nálunk lévő iratanyag gyarapodott a Gimnáziumban érettségizett hallgatók tablóképeivel. A tablók az államosítást követően az intézményhez tartozó Jézus Szent Szíve-templomba (közismertebb nevén Pius-templom) kerültek, és egészen mostanáig, közel 75 éven át a templom hűen őrizte a keleti toronyban. Összesen 27 tablókép került levéltári állományba, amelyből 26 tabló [2] a Pius Gimnáziumhoz kötődik, 1 tabló a Szent Ignác Intézethez. Mivel jelenlegi állapotuk nem teszi lehetővé, hogy megmutassuk a közönségnek, ezért a Levéltár online szolgáltatása, az E-archivum finanszírozásával valamennyi felújításra, restaurálásra kerül. Ezt követően tervezzük, hogy valamilyen formában megtekinthetők legyenek a pécsiek és minden érdeklődő számára, erről külön fogunk hírt adni.

 

Felhívás hiányzó tablóképek ügyében!

 

A gyűjtemény sajnos nem teljes, egy tablókép hiányzik, amelynek csak egy bekeretezett fotómásolata volt a templomban:

 

202310 cikk 1943 1944

Az 1943/1944-ben érettségizettek hiányzó tablóképe.

 

Valamint a tablók között volt egy "Szent Ignác Intézet" tabló is (1933–1938). Az Ignatianum a jezsuiták helyi kisszemináriuma volt a Pius-Kollégium fenntartásában. Feltételezhető, hogy nem csak egy, hanem több tablókép is készült, de azok nem voltak a megtalált tablók között. Ezért felhívásunk a Szent Ignác Intézet tablóképeire is vonatkozik.

 

Kérjük, hogy akik bármit tudnak a hiányzó tablók hollétéről, jelezzék azt a Levéltár e-mailes elérhetőségén: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

2023. március 13.

Pécsi Egyházmegyei Levéltár

 

---

Hivatkozások:

[1] Forrás: Diós István (főszerk.): Magyar Katolikus Lexikon, X. kötet (Oltal–Pneu), SZIT, Bp. 2005., 998.  (Rajczy Péter: Pius Gimnázium); Romváry Ferenc (főszerk.): Pécs Lexikon II. kötet (N–Zs), Pécs, 2010., 134–135. (Borsy Judit: Pius Gimnázium) Az intézmény történetével sokan foglalkoztak már előadásokban, ismeretterjesztő cikkekben, tudományos munkákban, rövdebb-hosszabb (képes) változatok internetes felületeken is elérhetők. Ahogy kiadványai is olvashatók online, a "Mecsek Alján" és az "Arany-Ezüst" diáklapok a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár honlapján, az intézmény értesítői és évkönyvei pedig az Arcanum Digitális Tudománytárban.

[2] 1920–1948 között összesen 29 tablókép készült a Gimnáziumban érettségizőkről: ebből 26 volt a templomban, 2 található a Janus Pannonius Gimnáziumban, 1 pedig egyelőre hiányzik.

 ---

Képek: DZ, PEL

 

Pius Gimnazium cikk 2

A Pius Gimnázium első tablóképe, 1919–1920 (PEL IV.6.)

 

Pius Gimnazium cikk 3

A Pius Gimnázium egykori keleti szárnya és a templom.

 

Pius Gimnazium cikk 4

Emléktábla a keleti szárny falán.