Kongresszusi évfordulók: 1938–1948–1988 (1. rész)

 

 

2021-ben újra Budapesten rendezik meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Újra, hiszen 1938-ban már egyszer otthont adott hazánk ennek az igen jelentős egyházi eseménynek. Ezért a jövő évi NEK apropóján sorozatunkban fel-felelevenítjük az 1938-ban rendezett Kongresszus egy-egy mozzanatát, hogy ezáltal is méltóképpen bekapcsolódjunk a felkészülésbe.

 

 1938 gergelyjeno

 

 

Az 1938-ban, fővárosunkban először megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ugyan már a múlté, történelmünk részét képezi, azonban olyan jelentős egyházi eseményről van szó, amellyel az utókor is sokat foglalkozott, foglalkozik. Így volt ez például 1948-ban, amikor 10. évfordulóját ünnepeltük a kongresszusnak, és bizonyos értelemben így volt ez 1988-ban, amikor is az 50. évforduló kapcsán Gergely Jenő történész (1944–2009) könyvet jelentetett meg „Eucharisztikus Világkongresszus Budapesten / 1938” címmel, a Népszerű Történelem c. könyvsorozatban (Kossuth Kiadó, Budapest, 1988). A könyv megjelenésekor a szerzővel Józsa György Gábor készített riportot (Magyar Nemzet, 1988. május 28. 10. oldal), amely így kezdődik:

 

„Fél évszázaddal ezelőtt világraszóló esemény színhelye volt a magyar főváros: ezekben a napokban tartotta meg a római katolikus egyház a budapesti eucharisztikus világkongresszust. Kétségtelen, hogy a hazai katolicizmus e századi történetének legnagyobb szabású ünnepségsorozata volt ez a kritikus időszakban megrendezett kongresszus, amelynek hitbuzgalmi céljai és hatásai mellett közéleti, köztörténeti vonatkozásai is vannak. A ma embere azonban jószerével az elnevezést sem érti.”

 

A cikk három téma köré építi a történész válaszait: 1) hálaadó áldozat, 2) Egyház és történelem, 3) siker – minden téren.

A cikk teljes terjedelemben ITT olvasható.

 

Kép forrása: PEL I.1.a.3.

 

 

2020. január 22-én, Szent Vince diakónus és vértanú, valamint Boldog Batthyány-Strattmann László családapa emléknapján

Pécsi Egyházmegyei Levéltár