Jövőre, 2020-ban újra Budapesten rendezik meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Újra, hiszen 1938-ban már egyszer otthont adott hazánk ennek az igen jelentős egyházi eseménynek. Ezért a jövő évi NEK apropóján fel-felelevenítjük az 1938-ban rendezett Kongresszus egy-egy mozzanatát, hogy ezáltal is méltóképpen bekapcsolódjunk a felkészülés évébe. 

 

"Imádkozzatok szüntelenül." (1Tessz 5,17)

 

A jövőre megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért és annak minden kegyelmi ajándékáért 2017. június 18-tól, Úrnapja főünnepétől az alábbi imádságot mondják el a hívők a szentmisék végén:

 

ima eh

 

 

Nem volt ez másként az 1938. évi Kongresszusra való felkészülés során sem, amikor a püspöki kar az alábbi imádságot hagyta jóvá 1937. március 17-én. A közös imádságot a Kongresszust felvezető eucharisztikus szent év (1937. május 23. – 1938. május 26.) folyamán, a vasárnapi plébániai misék végén mondták el kitett cíbórium előtt. A hétköznapi csendes misék végén pedig az ún. XIII. Leó pápa-féle imák után egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet mondtak el a Kongresszus sikeréért.

 

nek ima 1937

 

 

2019. november 9.

Damásdi Zoltán