Dr. Kelemen Andor (1891–1967)

1891–1910

Kelemen Andor 1891. december 25-én látta meg a napvilágot Zágrábban Kelemen (Klem) Ferenc és Hanny Katalin gyermekeként. Keresztvíz alá 1892. január 10-én hajtották fejét a zágrábi Szent Márk-templomban. Két testvére volt, egy ikertestvére, Magdolna, és egy húga, Marianne. Gyermekéveiről keveset tudunk. MÁV-főfelügyelőként dolgozó édesapja foglalkozása miatt a család 1899-ben Zágrábból Kaposvárra költözött. Elemi és gimnáziumi tanulmányait itt végezte el, 1910-ben az állami főgimnáziumban tett érettségi vizsgát. Ugyanebben az évben felvételt nyert a pécsi püspöki szemináriumba. Mivel szülei egészen 1922-ig Kaposváron éltek, ezért valószínű, hogy a pécsi szemináriumba való jelentkezésében szerepe lehetett annak, hogy anyai nagyapjának testvére, Hanny Gábor (1830–1923), pécsi egyházmegyés papként szolgált.

1910–1922

A szemináriumba történő felvételt követően elöljárói 1910 őszétől Innsbruckba küldték, a jezsuiták teológiai konviktusába (Institutum Philosophicum Oenipontanum, Collegium Canisianum), ahol kispapi éveit töltötte. Sigismund Waitz brixeni segédpüspök itt szentelte pappá 1914. július 26-án a pécsi egyházmegye szolgálatára. Ezt követően még egy évig Innsbruckban tanult, majd 1915 őszén tért vissza Pécsre. Főpásztora előbb Koppányszántóra (1915–1916), majd a doktorátus megszerzését követően Paksra (1916–1917), végül Pécs-Belvárosba (1918) küldte káplánnak. Plébánosa, Magenheim József 1919 nyarán nyugállományba vonult. Ekkor két káplánja – Galambos Kálmán és Kelemen Andor – ideiglenes adminisztrátorrá lépett elő, majd miután Zichy Gyula püspök konkurzust írt ki a város kegyurasága alá tartozó plébániára, a jelentkezők közül a város közgyűlése – a szerb megszállás miatt késve – 1921 decemberében közfelkiáltással Kelemen Andort választotta meg új plébánosnak. A választást a főpásztor is jóváhagyta, így 1922 januárjától 1965 évi nyugdíjazásáig plébánosként vezette a hívő közösséget. Ezzel a pécs-belvárosi plébánia lelkipásztori vezetői közül ő volt kinevezésekor a legfiatalabb és a leghosszabb ideig szolgáló plébános.

1922–1965

Negyvenhárom évnyi plébánosi szolgálatot nem lehet röviden összefoglalni, ezért csak a lényegesebb eseményekre térünk ki a hitéleti tevékenység, az építkezések és a püspökségnek végzett szolgálatok tekintetében, valamint említést teszünk irodalmi munkásságáról és utazásairól.

Hitéleti tevékenység

1922-ben egy olyan plébániát vett át, ahol minden adott volt a virágzó hitélet kialakításához. Kelemen Andor e tekintetben is bizonyított. 1922-ben – országos viszonylatban vidéken elsőként – egyházközségi szervezetet hozott létre a hatékonyabb plébániai munka elősegítésére (a püspöki kar csak 1929-ben tette országosan kötelezővé az egyházközségek megalakítását). 1925-től karácsonyi vásárokat rendezett, melyek ötletét amerikai útjából merítette. Hitbuzgalmi egyesületeket szervezett: 1924-ben megalapította az Iparos Asszonyok Mária Kongregációját, 1925-ben pedig a pécsi férfiak Credo egyesületét, amelyhez kapcsolódva több országos kongresszus szervezésében is szerepet vállalt. 1939-ben a nagy múltú Pécsi Katolikus Legényegylet elnöke lett. Az egyházközség területén az ő hívására kezdte meg működését 1929-ben a Szociális Missziótársulat, amelynek itt letelepedő tagjai nemcsak szociális-karitatív területen, hanem a plébániai irodai munkában is segítségére voltak. 1933-tól az ő kezdeményezésére állították fel minden karácsonykor a Széchenyi téren a „mindenki karácsonyfáját”. Szerepe volt a Női Lelkigyakorlatos Otthon (1933) létrehozásában, valamint a kármelita apácák letelepedésében (1936). Utóbbi kapcsán általánosságban elmondható, hogy jó kapcsolatot ápolt a város területén működő szerzetesrendekkel, amelyeknek tagjai aktívan segítették a plébánia hitéleti tevékenységét. Kulturális téren megemlítendő, hogy szerepe volt a pécsi ünnepi játékok létrehozásában (1936, 1938).
Ami szorosan vett lelkipásztori ténykedését illeti, minden papi funkcióval járó feladatból kivette a részét: a szentmisék bemutatásán túl rendszeresen szervezett szentségimádásokat, zarándoklatokat (főleg Máriagyűdre), triduumokat, népmissziókat, egyházzenei áhítatokat és évfordulókhoz köthető megemlékezéseket. Egy korabeli visszaemlékezésből ismert, hogy „annyit senki sem gyóntatott [Pécsett], mint ő; végezte ezt a munkát örömmel, amiről olyan kevesen tudják, hogy milyen nehéz, de amit senki nem végzett oly kitartással és áldozatosan, mint ő” . (PEL III.102.097. 77–78.)
A második világháborút követően a korszellem hatására – ami máig ható tendencia – fokozatosan csökkent a templomba járók, gyónók, szentáldozáshoz járulok száma, de ettől függetlenül a plébános részéről a hitéleti tevékenységben nem volt változás, a megmaradt kis nyájat is igyekezett aktívan ellátni.

Építkezések

Az építkezések téren is maradandót alkotott, készsége és érzéke is volt hozzá. Nevéhez köthető a pécsi köztemetőben lévő Szent Mihály-kápolna (1932–1933), amelynek építését részben – ahogy ez a kápolna pergolájában olvasható – a munkanélküliség enyhítésére kezdeményezte. Szerepe volt a pécsi Női Lelkigyakorlatos Otthon létrehozásában (1933), a kármelita kolostor és templom megfelelő kialakításában, otthont biztosított a Szociális Missziótársulat egyházközségben megtelepedett tagjainak (1933). Plébániájához tartozott a Kálvária-kápolna, amit szintén igyekezett rendben tartani, külsőleg helyreállítani (1964–1965).
Legnagyobb, legismertebb műve a plébániatemplom bővítése és restaurálása (1939–1940) volt, amelyet utómunkálatok keretében haláláig építgetett és szépítgetett, és ezt utódai is folytatták. Hegyi László pécs-belvárosi káplán Kelemen Andor aranymiséje alkalmával a híveknek felolvasott üzenetében így ír erről: „Valóban alkalmazhatjuk rá az Úr Krisztus szavát: »ha mi hallgatnánk, a kövek beszélnének helyettünk« [vö. Lk 19,40]. Nincs a templomban kő, mely ne az ő apostoli buzgalmát, máig fiatalos lendületét dicsérné.” (PEL III.102.097. 60.)

Püspöki megbízatások

A plébánosi kinevezést követően, tehetségéhez mérten, püspöki megbízatások révén számos tisztséget ellátott; főleg karitatív téren, a hitoktatásban és szentszéki ügyekben foglalkoztatták. Káplán korától hitoktatott a belvárosi iskolában, celebrált szentmisét a hittanosoknak, majd az 1930-as években pécsi hitoktatási felügyelőként is dolgozott. A püspöki bíróságon kezdetben tiszteletbeli ülnök (1927), majd bíró (1938), végül a szentszék elnöke (1961) volt. 1943-tól a kármelita apácák püspöki biztosaként kiszolgáltatta a rend tagjainak a bűnbánat szentségét, kánoni vizsgálatokat tartott zárdájukban, jelen volt a fogadalomtételeknél és beöltözéseknél.
Ezek mellett más egyházi funkciókat is betöltött: 1936-ban tevékenyen részt vett az egyházmegyei zsinat munkáiban, 1945-től az egyházmegyei papi nyugdíjbizottság rendes tagja, 1946-ban a pécsi városi római katolikus egyházközségek központi tanácsának, 1956-ban pedig az egyházmegyei tanácsadó plébánosok testületének elnöke lett. Gazdasági ügyekben való jártassága révén 1963-tól az egyházmegyei vagyonkezelési tanácsnak tagja volt.
1922-től egészen a 20. század közepén bekövetkező politikai fordulatig – kegyúri plébános lévén – több városi közfunkciót is ellátott. Érdemei elismeréséül 1935-ben megkapta a Szentháromságról nevezett siklósi apát címet. 1965-ben tolnai főesperes és egyben a székeskáptalan tagja lett.
Talán a leghangsúlyosabb minden tevékenysége közül karitatív munkássága. 1931-ben lett a pécsi karitász püspöki biztosa. Munkájában segítségére volt a Szociális Missziótársulat, amely két évvel korábban az ő hívására kezdte meg működését az egyházközség területén. Ennek keretében megemlítendők az évente megrendezett karácsonyi vásárok, a szegény sorsú sokgyermekes családok számára 1935–1938 között épített úgynevezett karitász-házak (hívták Kis Szent Teréz-házaknak is), és az egyházközségi gyermekeknek 1937-ben létesített napközi otthon, amely egészen 1950-ig működött. 1957-től vezette azt a háromtagú egyházmegyei karitászbizottságot, amely a forradalmat követő külföldi segélyakciók keretében érkezett adományokat volt hívatott szétosztani.

Irodalmi tevékenység

Irodalmi tevékenysége ugyan nem volt meghatározó, de nem is mondható jelentéktelennek. Kezdetben kiadója és társszerkesztője volt az 1921–1944 között megjelent Pécsi Katolikus Tudósítónak, később pedig rendszeresen publikált benne különféle témákban.
A máriagyűdi zarándoklatokhoz P. Oberten Odiló ferences rendi szerzetessel közösen énekeskönyvet írt (A mária-gyüdi zarándokok énekes könyve. Imákkal és a legújabb Mária-énekekkel bővítve. Pécs, 1921.).
Nagy utazó volt. Útjairól az egyházközség hitbuzgalmi egyesületeiben és a városházán rendszeresen tartott filmvetítésekkel tarkított előadásokat. 1925. évi egyiptomi útjáról – ahol pár évvel azután járt, hogy Howard Carter felfedezte Tutankhamon sírját – könyv is megjelent (Tut-Ankh-Amen földjén. Utirajzok Egyiptomból. Szent István Társulat, Budapest, 1927.).
Irodalmi téren végzett tevékenységei között kell megemlíteni, hogy rendszeresen vezette a plébániatörténetet, amelyet világos, tárgyilagos, szabatos írásmód, széles látókör és tisztánlátás jellemez; és amelyben pécsi, hazai és külföldi, egyházi és világi hírekre egyaránt odafigyelt és reagált.

Utazások

Életében számos külföldi utat tett; egy igazi Baedeker volt, bár könyvet mindössze a már említett egyiptomi útjáról írt. A teljesség igénye nélkül csak azokról a jelentősebb utazásokról szólunk, amelyekről pontos adataink vannak.
1924-ben hét hónapos látogatást tett a pennsylvaniai Philadelphiában és Bethlehemben, ahová innsbrucki szeminarista társa, Kemenes István meghívására érkezett, hogy segítse az akkor jelentős lélekszámú magyar és német közösség lelkipásztori ellátását. Rá egy évre, a szentév alkalmából Egyiptomon át elzarándokolt a Szentföldre, majd hazafelé Rómába is ellátogatott.
Az egyházközséget is megmozgatta. 1927–1936 között hét alkalommal vezetett zarándoklatot az ausztriai Mariazellbe. A plébániatemplomban megvalósítandó harangjátékok tanulmányozása céljából 1927-ben körutazást tett Franciaországban, Németországban, Belgiumban és Hollandiában. Két külföldön rendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson is részt vett: 1930-ban Karthágóban, 1937-ben pedig Manilában. 1938-ban Dél-Amerikába látogatott.
1939-ben ünnepelte pappá szentelésének 25. évfordulóját. Ezüstmiséjét a franciaországi Lisieux-ben mutatta be, és ugyanezen út során – a pécsi plébániatemplom átépítése és restaurálása miatt – tanulmányozta az újabb kori templomépítéseket Franciaországban és Svájcban. 1940 tavaszán Olaszország északi felében járt, ez év őszén pedig Jugoszláviában tanulmányozta a 16. századi török mecseteket. A második világháborút követően is több alkalommal járt külföldön.

1965–1967

1965-ben nyugállományba helyezték, ezzel párhuzamosan tolnai főesperes, s ebbéli minőségében a székeskáptalan tagja lett. Lakásul a Káptalan utca 5. szám alatti kanonoki házat kapta meg, élete hátralevő bő két évét itt töltötte. Életének 76., áldozópapságának 54. évében, 1967. október 14-én véget ért egy nagy földi utazás és kezdetét vette az örökké tartó mennyei út. Végakaratának megfelelően a belvárosi plébániatemplom kriptájában, plébános elődjei mellett helyezték örök nyugalomra október 16-án. A gyászszertartást Cserháti József apostoli kormányzó végezte segédlettel.

2021. május 19.

Damásdi Zoltán

Források:
Pécsi Egyházmegyei Levéltár, I.1.a.1–2; I.1.f.1; III.102.096–098; VI.2.
Magángyűjtemény
Magyar Katolikus Lexikon (internetes változat)