Dr. Belon Gellért (1911–1987)

Belon Gellért 1911. szeptember 24-én született Füzesabonyban Belon József tanító és Elchlinger Hermin háztartásbeli gyermekeként. Édesapja az I. világháborúban hősi halált halt, így édesanyja egyedül nevelte fel Gellértet és két testvérét. Középiskoláit Debrecenben kezdte el, majd Kalocsán fejezte be. Itt jelentkezett szemináriumba 1929-ben. Budapesti tanulmányait követően gr. Zichy Gyula kalocsa-bácsi érsek (korábban pécsi püspök) 1934. június 17-én szentelte pappá Kalocsán. Egy évvel később teológiai doktorátust szerzett, ezután megkezdte papi működését. Fajszon volt káplán két évig, majd Kalocsán teológiai tanár és szemináriumi spirituális – közben Rómában ösztöndíjasként és a Pápai Magyar Intézet lakójaként jogi tanulmányokat folytatott 1939–1940 között. 1947-től plébánosként szolgált, előbb Sükösdön, majd Baján (1957) és Miskén (1962). Bajai plébánosként nevezte ki 1959-ben Szent XXIII. János pápa elidei címzetes püspökké azzal a szándékkal, hogy Rogács Ferenc pécsi püspök (1958–1961) halálát követően ő lesz az új pécsi püspök. A magyar állam azonban ezt megakadályozta, így püspökké szentelésére, egyúttal segédpüspöki méltóság viselésére csak 23 évvel később kerülhetett sor. Előtte még, felváltva a miskei plébániát, 1970-ben Jánoshalma plébánosa lett, és ebbéli minőségében nevezte ki Szent II. János Pál pápa 1982. április 5-én pécsi segédpüspökké, s kerülhetett sor püspökké szentelésre Esztergomban harmadmagával, 1982. április 21-én. A szentelést Lékai László bíboros, prímás, esztergomi érsek vezette Paskai László kalocsai koadjutor érsek és Kisberk Imre székesfehérvári megyéspüspök társszentelőkkel. Részben egészségi állapota, részben az akkori nehéz politikai körülmények miatt pécsi segédpüspök mivolta ellenére majdnem haláláig Jánoshalmán szolgált, keveset tartózkodott és működött segédpüspökként Pécsen.

1987. március 3-án II. János Pál pápa felmentette segédpüspöki méltósága alól, két és fél hónappal később, 1987. május 23-án – életének 76., áldozópapságának 53., felszentelt püspökségének 6. évében – hajnalban hunyt el a pécsi klinikán. Temetésére – végakaratának megfelelően – a pécsi püspöki kriptában került sor június 4-én. A gyászszertartást Paskai László esztergomi érsek vezette, a megemlékező gyászbeszédet Udvardy József szeged-csanádi püspök mondta.

Püspöki jelmondata jól tükrözte személyiségét és egyben a magyar egyház akkori viszontagságait: Vulnere sanus – Sebtől gyógyult. Hiszen az ember sebezhető, megsebezhetik, de sebei végső soron Jézus Krisztusban örökké begyógyulnak.

A kalocsai érsekség így emlékezett meg róla egy rövid nekrológban halála után: „Irodalmi és közéleti tevékenysége miatt országos viszonylatban is közismert papi személyiség volt, aki a Szentírást nemcsak jól ismerte, hanem annak tanítását, papok és hívek számára egyaránt, szinte karizmatikus adománnyal tudta magyarázni. Mint spirituális főegyházmegyénk papságának jó részét irányította lelkivezetésével és nevelte kiváló pedagógiai érzékkel. A gondviselő Isten kiváló tehetséggel áldotta meg, amit nemcsak egyéni lelkek életében kamatoztatott, hanem lelkigyakorlatok, rekollekciók és papi továbbképzések előadásaival közkinccsé is tett. Nyomtatásban megjelent könyvei és cikkei mindannyiunk lelki épülésére és elmélyítésére szolgálnak. Külön érdemei közé kell sorolni azt a testvéri szeretettől áthatott papi lelkületét, amellyel beteg paptestvéreit felkarolta, talán éppen attól indíttatva, hogy a betegség keresztjének hordozásából önmaga is bőven kivette részét.”

2017. május 23-án, Boldog Apor Vilmos püspök és vértanú emléknapján

Damásdi Zoltán

---

Forrás: Pécsi Egyházmegyei Levéltár, Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár, Hevesi Szemle (1985. december)

Irodalom: Belon Gellért emlékkönyv.; Hevesi Szemle (1985. december)

Képek forrása: Pécsi Egyházmegyei Levéltár