Pécsi Egyházmegyei Levéltár

Szemelvények a Pécsi Egyházmegye(i Levéltár) szentévi vonatkozásaiból.

 A 2025. évi szentév hivatalos logójának magyar nyelvű változata.

Tisztelt Olvasóink!

A pápák által meghirdetett szentévek az üdvtörténet különleges kapcsolódási pontjait jelentik égiek és földiek között, a kegyelmek kimeríthetetlen forrásai mindenki számára, amelynek központi fogalmai a bűnbánat, a bűnbocsánat szentsége, a jubileumi búcsú elnyerése. [1] A világegyház 2025-ben újra egyetemes jubileumot, úgynevezett rendes szentévet ünnepel, 1300 óta immáron a sokadikat. Ehhez kapcsolódva adunk közre ismeretterjesztő jelleggel szemelvényeket a Pécsi Egyházmegye(i Levéltár) szentévi vonatkozásaiból a teljesség igénye nélkül, hogy ezáltal is bekapcsolódjunk az Egyház reményteli zarándoklatába.

A Pécsi Egyházmegye középkori oklevéltára (1009–1543) néhány oklevelet leszámítva lényegében megsemmisült. Pécs török uralmát (1543–1686) követően, a püspökség újjászervezése során újból kifejlődött püspöki levéltár és székeskáptalani levéltár az idő előrehaladtával szentévekkel kapcsolatos iratokat is megőrzött. Sorozatunk 1. részében az 1700–1875 közötti szentévekből válogattunk és mutattunk be részleteket levéltári vonatkozásban. A 2. rész esztendője 1900., főszereplője pap, mellékszereplői pedig az apostol, az evangélista, a pápa, a pécsi püspök és a többi.

A pap neve Marton Sándor. 1875. augusztus 25-én született az akkor Somogy, ma Baranya vármegyéhez tartozó Tótszentgyörgy településen. Édesapja Marton József (kovács), édesanyja Kiss Julianna (háztartásbeli). Szigetváron, a ferences templomban keresztelték Gyula Sándor névre. [2] Felsőszentmártonban nőtt fel. Gimnáziumi tanulmányait a ciszterci rend pécsi főgimnáziumában végezte 1889–1896 között. [3] A pécsi növendékpapok sorába kisszeminaristaként került, [4] majd a nagyszeminárium alatt adatott meg neki, hogy hét szeminarista társával együtt, [5] az 1900-ra meghirdetett rendes szentév keretében megszervezett magyar nemzeti zarándoklattal eljutott Rómába. Erről az utazásról, illetve, mivel 1900-ban nemcsak a világegyház ünnepelt szentévet, hanem ez az esztendő egyúttal a keresztény magyar állam 900 éves évfordulója is volt, annak hazai, egyházmegyén kívüli és belüli ünnepségeiről is élménybeszámolót írt, amely a pécsi Szent Pál apostol megtéréséről nevezett szemináriumban [6] működő irodalmi műhely, a Szent Pál Társulat 1900/1901. évi évkönyvében jelent meg. Az alábbiakban ezt közöljük.

 „MAGYARORSZÁG ÉS A SZENT ÉV. [7]
(jutalmazott pályamű)

Haec est dies, quam fecit Dominus. Ps. 117.24. [8]

[Róma:]

1897. évben Bologna fennkölt lelkű főpásztora, Comte Giovanni Acquaderni, [9] azzal a magas eszmével járult dicsőségesen uralkodó szentséges Atyánk elé, hogy 3 év múlva kegyeskedjék jubileumi, szent évet elrendelni. [10] Legalázatosabb kérését különösen két körülmény felemlítésével támogatta, hogy tudniillik a gyászos emlékű közelebbi múltban már két alkalommal nem lehetett megülni a szent évet, amennyiben 1825-ben volt az utolsó, 1850-ben és 1875-ben a nagy méretű zavargások miatt mellőzni kellett a több százados múlttal dicsekvő nagy jubileumi ünnepélyeket. [11] A másik, talán ennél is nyomatékosabb és jobban hangsúlyozott körülmény az volt, hogy a megjelölt évben záródik a 19. század s így nagyon is üdvös volna, ha az egész katolikus világ egyrészről leróná imádatának hála adóját az isteni Megváltó iránt 19 századon át nyújtott kegyelmeiért és áldásaiért, másrészről a 20. század hajnalán új segélyéért és áldásáért esedeznék.
          Szentséges Atyánk kitörő örömmel fogadta a felvetett eszmét, égből jött gondolatnak mondva azt, elhatározta, hogy a fentebb említett kettős célból: a szokásos jubileum hirdetésére és Jézus Krisztus imádó hódolatára szent évet fog elrendelni az egész katolicizmus számára.
          A nagy pápa elhatározását tett követte, amennyiben a nagyszerű terv elfogadása után, 1899. május 11-én magas szárnyalású enciklikát bocsátott az összes főpásztorokhoz és általuk az összes hívekhez, amelyben a pápai körleveleket jellemző ékes nyelvezeten és hatalmas gondolatokban ismerteti szándékát, bőven kifejtve az általunk már ismert kettős célt, amely létrehozta a szent év tartásának ideáját. [12]
          XIII. Leo, a „lumen de coelo” [13] pápa felszólítása leírhatatlan lelkesedést keltett az egész világ katolikusai között, amely lelkesedés már előre hirdette a világ minden nemzetének azt a nagyszabású ünnepet, amelynek a katolicizmus részéről tanúja leend. Sejtette mindenki, hogy a kettős nagy célból oly ünnepélyek színhelye lesz első sorban az örök Róma, minőket még annak falai között is ritkán lehet látni.
          A világ egyöntetű örömében édes magyar hazánk főpásztorai és katolikus fiai nemcsak részt vettek, hanem a sovinizmus minden gyanúja nélkül el lehet mondani, hogy a magyar katolicizmus oly kiemelkedő rokonszenvvel és oly szívből fakadt lelkesedéssel üdvözölte az említett pápai körlevelet, amely a világ többi katolikus nemzeteihez viszonyítva egyedülálló.
          A magyar katolikusok ezen feltűnően lelkes magatartásának megvilágosítására elégséges volna rámutatni arra a benső viszonyra, amely századokon át édes hazánkat a pápasághoz fűzi; elégséges volna rámutatni arra az örvendetes fejlődésre, amely a magyar katolicizmus újabb életében tapasztalható, azonban az isteni Gondviselés kegyelméből ezekhez az erős okokhoz még egy sokkal hatalmasabb körülmény is járult, az tudniillik, hogy az ezer éves Magyarország éppen a szent évben ünnepelheti keresztény voltának 900 éves jubileumát.
          Ezek után nagyon természetesnek találjuk, ha azt állítjuk, hogy minden magyar katolikus szemei bizalommal, teljes várakozással fordultak a püspöki kar felé, várva a kibocsátandó közös püspöki körlevelet, amely legalább alapvonásaiban megjelöli majd azon ünnepélyek tervezetét, amelyeket a háromszorosan érdekelt Magyarország fog rendezni a szent évben.
          Ez a közös püspöki körlevél, kapcsolatban minden egyes püspök külön körlevelével, 1899. év vége felé jelent meg. [14] Ezen ékesszóló nyelven és mély tudással megírt körlevelek szólnak az előttünk már ismeretes okokról s aztán megismertetik a híveket a Szentatya és a püspöki kar intézkedésével.
          Részben e körlevelekben megpendített, részben később részletesebben kifejtett jubileumi program főbb pontjaiként szerepelnek: a nagy nemzeti zarándoklat Rómába, a 900 éves keresztény Magyarország ünnepe s a hódolati egyházi ünnepélyek.
          Ezen három pont alá óhajtjuk mi is vonni jelen sorainkban Magyarországnak a szent év megünneplésében való szereplését, mert szerény véleményünk szerint csakis így rajzolhatunk könnyen és biztosan áttekinthető tiszta képet, míg ellenben határozott beosztás nélkül ugyan könnyen elvesztenők a vezető vonalat ebben az óriási anyagot felölelő kérdésben. Ezen oknál fogva általánosságban eltekintünk az időrendi egymásutántól s a fentebb megjelölt szempontokat tartjuk szemeink előtt tárgyalásunk folyamán, amelynek egyes részeiben azonban arra fogunk törekedni, hogy minden odavágó és megemlítésre méltó mozzanatot megismertessünk, illetőleg felelevenítsünk.
          A tárgyalásunk alapjául elfogadott pontok közül kétségtelenül a nagy nemzeti zarándoklat érdemel elsősorban figyelmet. [15] Igaz ugyan, hogy e zarándoklatnak első helyen való ismertetése könnyen arra a gondolatra vezethetne, hogy mi, mellőzve a rendes eljárást, szokatlan beosztásban kezeljük a felvett anyagot, amennyiben nem az alapzat megépítésével, tudniillik a hódolati egyházi ünnepélyek rajzolásával, sőt nem is a falak felemelésével, értve a 900 éves magyar kereszténység honi ünnepélyeit, kezdjük meg a szent évi nagy események palotájának építését, hanem fent a tetőzeten kezdjük a munkát, ami első tekintetre tényleg különösnek is tűnhetik fel. [16]
          Azonban csak az első pillanatban, mert nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a nagyszerű épület már fennáll s nekünk voltaképpen az a feladatunk, hogy az előttünk álló hatalmas palota legszebb pontjaira utólag is felhívjuk a szíves érdeklődők figyelmét. Így fogva fel a dolgot, megengedhetőnek tartjuk, hogy a magyar katolicizmus jubileumi emlék-palotájának legkimagaslóbb részével, a nagy nemzeti zarándoklat rajzával örvendeztessük meg – mennyire tőlünk telik – szíves olvasóinkat.
          A magyar nemzeti zarándoklat eszméje, – mint említettük – mindjárt kezdetben foglalkoztatta az irányadó köröket. Nemsokára az örök város négy legszebb és legnagyobb temploma [17] szent kapuinak megnyitása után, amely 1899. december 24-én történt, 1900. január havában Budapesten összeült az előkészítést rendező bizottság, amely Várossy Gyula [18], pápai prelátus, központi szemináriumi rektor elnöklete alatt január 26-i ülésén elfogadta Kőnig Gusztáv [19] tervezetét. A bizottság ezt a tervezetet jóváhagyás végett megküldte Vaszary [20] hercegprímásnak s az egész püspöki karnak. Amint a nagyméltóságú püspöki kar megadta a kért jóváhagyást, Kőnig Gusztáv, pápai kamarás, pesti segédlelkész, mint a zarándoklat lelki vezetője közzétette a tervezetet, amely így hamarosan az egész ország érdeklődésének központja lőn. A legfelsőbb köröktől kezdve az utolsó szalmás kunyhó lakójáig meleg érdeklődéssel kísérték a zarándoklat előkészítését. A rendezőség az indulás első terminusául májust jelölte meg, azonban szentséges Atyánk egyenes óhajára, aki oly atyai szeretettel várta hű magyar gyermekeit, elejtették ezt a terminust és április 24-ére tűzték ki az indulás idejét.
          Az indulást megelőző hetekben édes hazánk minden vidékéről tömegesen érkeztek a részvételre való bejelentések, amelyek már előre is örömmel töltötték el minden magyar katolikus szívét, mert a rendezőség által ismertetett bejelentésekből előre lehetett látni, hogy a készülő zarándoklat valóban a magyar „nemzet” zarándoklata lesz. Szavainak igazolására felelevenítjük a zarándokok nagyon is vázlatos névsorát, amely ezen pontnál minden más bizonyítást fölöslegessé tesz. Részt vettek ugyanis a nagy nemzeti zarándoklatban: Császka György [21] kalocsai érsek, Hornig Károly [22] báró veszprémi püspök, Bende Imre [23] nyitrai, boldog emlékű [24] dr. Steiner Fülöp, [25] volt székesfehérvári, Dessewffy Sándor [26] csanádi, Szmrecsányi Pál [27] szepesi, Majláth Gusztáv Károly [28] erdélyi püspökök, Fehér Ipoly [29] pannonhalmi főapát, Halbik Cyprián [30] bencés apát, Molnár János [31] pápai prelátus stb. stb. papi méltóságok; a zarándoklat világi főrangú tagjai között láttuk: Zichy Nándor és Aladár grófokat, [32] Pongrácz Adolf, Rudolf és Jenő grófokat, [33] Pongrácz Frigyesné [34] grófnőt leányaival, Pallavicini Edéné [35] őrgrófnét leányával, Cziráky Jánosné [36] grófnét stb. stb. Az országos képviselők közül a már említett Molnár Jánoson és Zichy Aladár grófon kívül ott voltak még: Major Ferenc, [37] Kalocsay Alán, [38] Meszlényi Lajos [39] és Latinovics Pál [40]. Az itt megnevezett egyházi és világi méltóságokon kívül igen nagy számban volt képviselve mind a papság, mind a világi elem. Mint hozzánk közelebb álló zarándokokat megemlítjük még az ország több püspökségét képviselő növendékpapoknak vagy 200 tagból álló csoportját, amelyben a mi egyházmegyénk nyolc hittanhallgatója [41] is ott volt.
          Ezek a nagyon is vegyes zarándokok a jelzett nap reggelén három külön vonaton indultak hazánk fővárosából Róma felé. Útközben, főleg édes hazánk határain belül és olasz földön majdnem minden állomáson lelkesen ünnepelték az összesereglettek a piros, fehér és zöld feliratokkal díszített vonatokon utazó magyar nemzeti zarándokokat.
          Zarándokaink – bár már kezdettől fogva sok kellemetlenség részesei voltak a zarándoklat technikai részét rendező „zsidó” társaság hanyag nemtörődömsége folytán, – mégis emelkedett és lelkes hangulatban érkeztek az örök Róma kupolás állomása [42] alá április 26-án a reggeli órákban. Itt szomorúan kellett tapasztalniuk, hogy az imént „dicsért” társaság kapkodása folytán újabb kellemetlenségek várnak reájuk: nem volt kocsi, nem volt lakás! Azonban egy igazi zarándok béketűrésével várták jó testvéreink a nehézségek megszüntetését s midőn végre új lakásukra érkeztek, szívesen elfelejtettek mindent. [43]
          Rövid pihenő után a világ legnagyobb templomában, Szent Péter-bazilikájában gyűltek össze valamennyien. Itt kezdődtek meg a szorosan vett zarándoklati ájtatosságok, amelyeknek főbb pontjait a négy nagy templom kétszeres látogatása képezte. Tudvalevő dolog ugyanis, hogy a szent év tartama alatt a jubileumi búcsút csakis Rómában lehetett megnyerni, mégpedig úgy, hogy mindenki kötelezve volt a Szent Péter-bazilikát, a Maria Maggiore-, a lateráni templomokat, és Szent Pálnak a falakon kívül épült, elragadóan szép templomát 10–10 alkalommal meglátogatni. [44] A Szentatya különös kegyességéből a magyar zarándokok 2–2 látogatással tettek eleget e kötelezettségnek. [45]
          Az első templomlátogatás (mind a négy helyen) meglehetősen közös volt és pedig főleg azért, mert a fentebb megnevezett templomokban legalább egy alkalommal ünnepélyes püspöki mise, utána pedig magyar szentbeszéd volt. Talán nem lesz érdektelen, ha megörökítjük a kiváló szónokok neveit! A Szent Péter-bazilikában Kalocsay Alán ciszterci áldozár, országgyűlési képviselő, a lateráni templomban Fehér Ipoly főapát, a Maria Maggiore-ban dr. Glattfelder Gyula [46], központi szemináriumi tanulmányi felügyelő, a Szent Pál-templomban pedig Ruschek [47] esperes-plébános mondottak valóban magas szárnyalású és lelkes beszédeket.
          A sok kedves és megemlítésre méltó részlet ismertetésében a közös szentgyónás és áldozás felemlítése után csak két kiemelkedő pontra terjeszkedhetünk még ki. Egyike ezen pontoknak az a nagyon is egyszerű, de igazán őszinte ünnepély volt, amellyel a magyar nemzeti zarándoklat a hála adóját rótta le II. Szilveszter pápának [48] a lateráni templomban elhelyezett sírja felett, amelyet emléktáblával jelölt meg. [49] Ez alkalommal boldog emlékű Steiner püspök mondott nagyszabású beszédet.
          A másik részlet, amelyet nevezetességénél fogva talán már régen kellett volna említenünk, a Szent Péter-templomban történt pápai fogadtatás, zarándoklatunk fénypontja, volt április 29-én. A Szentatya megérkezésének ideje délelőtt 11 órára volt kitűzve. Ekkorra a főoltár körül a püspökök és világi méltóságok foglaltak helyet, köztük a magyar püspökök és főurak közül a fentebb megnevezettek, mint akik a pápa elé lábcsókra [50] is járulhattak. Az óriási templom többi részét a magyar, belga, osztrák és olasz zarándokok töltötték be. 11 órakor az Oltáriszentségről nevezett kápolnán keresztül, a svájci gárdisták [51] sorfalai között hozták a sedia gestatoria-n [52] Őszentségét, akinek megérkezését leírhatatlan lelkesedéssel fogadta a 40 ezernyi sokaság, amely ezen ünnepélyes pillanatra már reggel óta izgatottan várt. Megható és örökre felejthetetlen pillanatok voltak ezek! Sokan térdre borultak, sokan sírtak és mindnyájan – kik-ki a maga nyelvén – szinte elementáris erővel éljenezték a fogoly [53] pápa-királyt, aki a magasra emelt sedia karfájára támaszkodva többször felállt és áldólag, a szeretet mosolyával szelíd arcán, terjesztette ki jobbját a szinte tomboló sokaság fölé.
          A főoltárhoz érve a szentséges Atya a trónszéken foglalt helyet. A lorettói litánia [54] eléneklése után két kamarás [55] karján felment az oltárhoz, ahol rövid ima után felállva méltóságos gesztus kíséretében, meglepően erős és kedves hangon áldását adta a térdre borult, négy nemzetet képviselő hívek tengernyi sokaságra. Ezután a hódolatnyilvánításokat fogadta a kereszténység Atyja, amely alkalommal Császka érsek hosszabb beszédben fejezte ki a magyar nemzet háláját és őszinte ragaszkodását az apostoli Szentszék [56] iránt. [57] A magyar világiak közül először Zichy Nándor gróf járult a pápa elé. Őszentsége megható szeretettel fogadta a magyar katolikusok ősz vezérét, akit megölelt s kijelentette neki, hogy nagyon szereti, hosszú életet kíván neki, működésére pedig áldását adja!
          A tisztelgések befejezése után a leírt módon és úton vitték vissza XIII. Leót, mialatt megismétlődtek a föntebb rajzolt jelenetek. Valamit azonban még külön is fel kell említenünk, mert ez elvitázhatatlan jele annak az igaz szeretetnek, amely a nagy pápa szívét eltölti magyar katolikusai iránt. Midőn ugyanis visszamenet a magyar zarándokok mellett vitték Őszentségét, felállott és állva maradt mindaddig, míg elvonult a magyarok előtt, így adva áldását, így integetve felénk áldó kezével.
          Az ünnepélyes fogadtatás után csak egy napot töltöttek a magyar zarándokok az örök város falai között, hol annyi édes és hasznos emléket gyűjtöttek össze! Másnap a legtöbben haza, részben pedig Nápolyba, illetőleg Lorettóba indultak.
          A nagy nemzeti zarándoklat ismertetése után a tárgyi összefüggést tartva szemeink előtt, megfelelőnek véljük, hogy ezzel kapcsolatban felemlítsük azt a néhány kisebb, közös vagy magán zarándoklatot, amely a résztvevők helyzeténél fogva különös súllyal bír.
          Mindjárt a szent év legelején Dessewffy Sándor csanádi püspök zarándokolt Rómába, kihez fogadtatása alkalmával a következő szavakat intézte Szent Péter nagy nevű utódja: „Vidd el áldásomat a magyar nemzetnek!”
          Hasonló meleg hangon beszélt Őszentsége a magyarokról Hetyey Sámuel [58] püspökünk előtt is, aki Sorsich [59] őrnagy és Sipos [60] szertartó kíséretében 1900. január 2-án indult Rómába, honnét 13-án tért vissza székhelyére. [61] Hetyey püspök Őméltóságával csodálatos járatossággal beszélt szentséges Atyánk a magyar viszonyokról, s többször említette, hogy mennyire szereti a „nemes és lovagias” magyar nemzetet.
          Nem sokkal a magyar nemzeti zarándoklat előtt, március elején a magyar görögkatolikusok 500 tagú zarándoklata kereste fel Krisztus Helytartóját. [62] Ezen zarándoklatot a szentté avatás kápolnájában [63] fogadta szentséges Atyánk, akinek ez alkalommal egy, 1300 aláírással ellátott, díszes albumot nyújtottak át, amelyben a liturgia ősrégi görög nyelvének magyarrá való változtatását kérték.
          A nyári hónap elmúltával újra megindultak egymás után a magyar zarándoklatok, amelyek közül október 14-én a kalocsa-egyházmegyei [64] zarándoklat kelt útra Róma felé. Dr. Stiecz György, [65] apatini kanonok-plébános vezetése alatt ebben a zarándoklatban, amely Lorettót is érintette, 734 hívő, 39 pap, és 11 clericus [66] vett részt.
          Fel kell még említenünk az eucharisztikus zarándoklatot is, amelyet Warga Mihály [67] csányi plébános és Kövér Viktor [68] segédlelkész vezettek. [69] Ez a 330 tagból álló zarándoklat Fiumén [70] és Anconán keresztül ment Rómába, ahol 4 napig Szent Joachim templomában [71] lelkigyakorlatokat tartottak, amelyeknek befejezése ünnepélyes, közös szentáldozás volt. Őszentsége külön fogadta őket s ezen emlékezetes szavakat intézte hozzájuk: „Nagy örömmel és megelégedéssel olvastam, mily fényesen és buzgó hittel ünnepelték a magyar katolikusok a szent évet!”
          Még egy-két kisebb zarándoklat kereste fel a szent év hátralevő részében Róma városát. Mindezen, eddig említett zarándoklatok díszes sorozatát a Kálmán Károly [72] vezette zarándoklat zárta be. Ez a zarándoklat ezen év január elején ment Rómába, hol nagy ünnepélyességgel tűzték ki magyar testvéreink a lateráni templomban a Csicsáky Imre [73] gyűjtése alapján készült gyönyörű, fogadalmi zászlót.

[Esztergom, Budapest – 900 éves jubileum, országos ünnepség:] [74]

Ezek a zarándoklatok, amelyeket eddig ismertettünk, a szoros értelemben vett szent év ünnepélyeihez tartoznak, amelyeknek középpontja Róma ismert négy bazilikája volt. Elhagyva a régi műkincsek csodás otthonát, lássuk, miként ünnepelt a katolikus Magyarország itthon?! Egy előbbeni hasonlatunkra hivatkozva ismételhetjük, hogy az eddigiekben megnéztük a magyar jubileumi ünnepségek nagyszerű palotájának tetőzetét; szálljunk most kissé lejjebb s vegyük szemügyre ezen épület falainak nevezett országos esztergomi ünnepélyeket, idézzük vissza a katolikus nagygyűlés dicső napjainak emlékét s szenteljünk egy-két percet az eucharisztikus kongresszusnak.
          Az esztergomi országos ünnepélyek nem tartoznak ugyan a tulajdonképpeni „jubileumi, szent” év körébe, de – mint tárgyalásunk elején kifejtettük – a Gondviselés kegyelméből a jelen szent évvel összeesett a magyar katolicizmus 900 éves jubileuma s így a már többször említett kettős, általános jubileumi eszméhez nálunk ez a speciális vonás is hozzájárult. Édes hazánk katolikusainak felfogásában e 3 fogalom bizonyos értelemben eggyé nőtt össze, s azért egész természetesnek tartjuk, hogy az esztergomi országos ünnepségeket, a 900 éves katolikus Magyarország hálaünnepét is felvegyük a jubileumi ünnepélyek keretébe.
          Az esztergomi országos ünnepélyek augusztus 14–15-én folytak le. [75] Már 14-én szokatlan fényárban úszott az ősrégi város, amely teljesen ünnepi ruhába öltözve várta Magyarország apostoli királyának képviselőjét: Frigyes [76] főherceget. Őfensége a délutáni órákban érkezett Vaszary hercegprímás palotájába. A fenséges vendégen kívül ott voltak már a katolikus püspökök majdnem teljes számban; majd másnap, 15-én a miniszterelnök több miniszterrel, a főrangú világ számos tagjával szintén Esztergomba érkezett. Tömegesen sereglettek össze az ország minden tájáról, főleg a közelebbi vidékekről, többnyire testületileg a legkülönbözőbb körök, egyesületek és társulatok. Megszámlálhatatlan sokaság hullámzott az ős város falai között, midőn Vaszary hercegérsek a püspökök, a magyar kormány és a nagyszámú főrangú vendég, valamint a megjelent vagy 200 küldöttség kíséretében a bazilikába vonult. Itt a főherceg megérkezése és ünnepélyes fogadtatása után maga a bíboros prímás ünnepélyes „Te Deum”-mal [77] és kiváló szónoki beszédekkel rótták le a „nemzet” háláját az isteni Gondviselés iránt Esztergom többi templomában is.
          Az ünnepélyek befejezése után Frigyes főherceg elutazott, a többi előkelő vendég tiszteletére pedig a hercegprímás nagy ebédet adott, amely alatt az ékesszóló házigazda emlékezetes beszéd kíséretében emelt poharat a pápára és a királyra.
Így ünnepelte meg a „keresztény Magyarország” mint „ország és nemzet” keresztény voltának 900 éves évfordulóját!
          Nemsokára az országos esztergomi ünnepek lezajlása után hazánk fővárosa lőn ritka ünnepélyek színhelye. Ugyanis augusztus 17–19-én folytak le az „Országos Katolikus Nagygyűlés” dicső emlékű napjai. [78]
          Nem lehet célunk részletesen rajzolni a katolikus nagygyűlés lefolyását, hanem ez alkalommal csak a főbb mozzanatok kiemelésére vállalkozhatunk! A nagygyűlés, amelynek védnöke a nagyméltóságú püspöki kar, díszelnökei pedig a főrangú katolikus világ legnagyobb alakjai voltak, augusztus 17-én a belvárosi főplébániai templomban [79] Császka érsek által tartott „Veni Sancte”-val [80] kezdte meg ünnepélyeit. Mise után a nagygyűlés tagjai, akiknek száma a 4 ezret meghaladta, hosszú menetben vonultak a Vigadó [81] felé, amelynek nagytermében tartotta a nagygyűlés nyilvános és díszüléseit. A Vigadó nagyterme ezen alkalomból gyönyörűen fel volt díszítve és pedig kiválóan katolikus jellegű dísztárgyakkal. 11 óra felé járt az idő, midőn a nagygyűlés elnöke, ifjú Zichy János [82] gróf „Dicsértessék a Jézus Krisztus” [83] szavakkal megnyitotta az első nyilvános ülést és elmondta megnyitó beszédjét, amelyben nagy tudásának alaposságával mutatta ki a lelkesedésében szinte tomboló közönség előtt, hogy mily sokat köszönhet Magyarország a katolicizmusnak, amely 900 éven át, államiságának igazi kezdetétől fogva fenntartó életeleme volt. Leírhatatlan lelkesedéssel ünnepelte a nagygyűlés ifjú vezérét, midőn gyönyörű beszédének végére ért. Még e délelőtti gyűlésből kifolyólag meleg hangú táviratot küldött a nagygyűlés elnöksége XIII. Leo Őszentségének.
          Délután 6 órakor újra megtelt a Vigadó nagyterme közönséggel, amely ez alkalommal Mayer Béla [84] választott püspöknek a „katolikus iskolaügyről”, dr. Margalits Edének [85] a „katolikus tudományról” tartott nagyszabású előadásában gyönyörködött.
          Másnap, augusztus 18-án a hetvenéves király születésnapja alkalmából a cserfa-lombokkal díszített belvárosi templomban [86] Desssewffy csanádi püspök ünnepélyes szentmisét tartott, amely után az ünneplő közönség a Vigadóba vonult, ahol a nagygyűlés a király tiszteletére díszülést rendezett. Az ünnepély kezdetén a magyar királyi opera férfi kara a hymnust [87] énekelte kellemes, összhangzatos előadásban. Ennek végeztével a közönség hangos és igazán lelkes óvicziója [88] között állott fel a magyar katolikusok ősz vezére, Zichy Nándor gróf, aki a magyar királyság 900 éves jubileumáról s dicsőségesen uralkodó királyunk hetvenedik születésnapjáról mondott szívből szívhez szóló ünnepi beszédet. A tüntető éljenzésnek és tapsnak elnémulása után, amely a beszédre következett, ifjú Zichy János gróf indítványára hódoló táviratot küldött a nagygyűlés a Felséges Úrnak. Befejezésül a fent dicsért kar a Szózatot [89] énekelte.
          Ezen díszülést követő napon, augusztus 19-én délelőtt, miután a belvárosi templomban [90] Majláth gróf püspök „Te Deum”-ot tartott, még egy nyilvános ülésre gyűltek egybe a nagygyűlés tagjai, akik ezen az ülésen dr. Zlinszky János [91] ügyvédnek a „katolikusok társadalmi feladatáról”, dr. Mihályfi Ákos [92] ciszterci rendű tanárnak „a katolikus egyetemről”, dr. Giesswein Sándor [93] kanonoknak „a keresztény szocializmusról”, és Zichy Nándor grófnak a „katolikus hitéletről” tartott magas színvonalon álló és lelkesen előadott beszédjeit hallgatta végig.
          A nagygyűlések nyilvános és díszülései – mint rövid leírásunkból is világos – inkább általános kérdések fejtegetésével foglalkoztak. A részletesebb pontok megvitatására a nagygyűlés elnöksége a „szakosztályokat” használta fel, amelyek négy csoportban, augusztus 17-én és 18-án, délután 2–5 óra között tartották külön üléseiket. Ezek a szakosztályok a következőleg osztottak meg: az első szakosztály Apponyi Géza [94] gróf elnöklésével a „katolikus közügyekkel” foglalkozott; a második szakosztály dr. Margalits Ede elnök vezetése alatt a „katolikus tudomány, irodalom és művészet” kérdéseiről tárgyalt; a harmadik szakosztály Felsman József [95] reáliskolai igazgató elnöklésével a „katolikus nevelés” ügyét fejtegette; a negyedik szakosztály pedig, amelynek elnöke dr. Giesswein Sándor volt, a „keresztény szocializmus” tárgyalásával érdemelte ki a jelen voltak hálás elismerését.
          A nagygyűlés ezen általános képe igazolja azon nézetünket, hogy az itt megvitatott kérdések csak közvetve vágnak bele a keresztény hitéletbe s ez a körülmény a nagygyűlés természetében bírja magyarázatát. Azonban Erdély lánglelkű és aranyszívű püspöke, Majláth gróf, gondoskodott arról, hogy a lelki élet is találjon e fenséges napok alatt táplálékot, amennyiben mintegy a nagygyűlés programjába illesztette bele az országos eucharisztikus kongresszust is.
          Az eucharisztikus kongresszus a Központi Oltáregyesület [96] kiállításának megnyitásával – amit gróf Majláth püspök végzett augusztus 16-án – kezdte meg jubileumi ünnepségeinek sorát. 17-én délután 2–3-ig és 18-án délelőtt 11–12-ig a Kat(h)olikus Kör [97] dísztermében a kongresszus nyilvános ülést tartott, amelyen több püspök, mágnás és a nagy termet zsúfolásig megtöltő közönség volt jelen. A gyűlést Majláth gróf püspök-elnök nyitotta meg, aki elragadóan beszélt az eucharisztikus Isten-emberről. Utána P. Tomcsányi Lajos SJ [98] tartott szabad előadást az „Oltáriszentségről hittani szempontból”, ezután Porubszky József [99] plébános az „Oltáregyesület”-ről, Fischer Colbrie Ágost [100] kanonok az „áldozás utáni hálaadásról”, Hahnekamp György [101] kanonok a „gyakori szentáldozásról”, Piszter Imre [102] ciszterci rendű áldozár a „keresztény művészeteknek az Oltáriszentséghez való viszonyáról” tartott nagy figyelemmel meghallgatott és zajos éljenzéssel jutalmazott előadást.
          Az eucharisztikus kongresszus tagjai – nagy számú nagygyűlési taggal – augusztus 18-án délután a szentgyónáshoz járultak és ugyanezen nap délutánján 6 órakor valamennyien, csatlakozva hozzájuk az egész nagygyűlés, valamint a főváros tengernyi katolikus híve, összegyűltek a belvárosi templomban [103] – igen sokan természetesen csak a templom előtti téren találhattak helyet – a legfölségesebb Oltáriszentség imádására és az eucharisztikus körmenetre. Ezt a körmenetet, amelyben, mint résztvevő és néző közönség, vagy 100 ezer lélek vett részt 4–5 száz pap és clericus társaságában – akik égő fáklyával vonultak fel – Majláth püspök vezette. „Szebb és fényesebb körmenet még nem volt Budapesten”, írja egyik jelen volt pesti író. [104] Nagy körutat tett meg a gyönyörű és örökre felejthetetlen körmenet, amelynek végeztével Majláth gróf „Te Deum”-ot tartott. Ehhez a nagy, tüntető körmenethez méltóan sorakozott a másnapi nyilvános szentáldozás, amelyben 4–5 ezer hívő vett részt.
          A most vázolt katolikus nagygyűlés és eucharisztikus kongresszus nagyszabású ünnepségeihez csatlakozott a magyar katolicizmus e nevezetes napjain a jövő reményének: a növendékpapságnak jubileumi ünnepélye. A központi szeminárium [105] növendékeinek lelkes felhívására ugyanis vagy 200 növendékpap gyűlt össze az ország fővárosában. Az összesereglett teológusok és pedig elsősorban az egyes irodalmi iskolák [106] képviselői augusztus 19-én délután 3 órakor a központi szeminárium díszes aulájában kongresszust tartottak, amely alatt több, az irodalmi iskolák életében nagy fontosságú kérdést beszéltek meg az egyes előadók véleményének meghallgatása után. Másnap, 20-án, délelőtt testületileg részt vettek a növendékek a Szent István-napi impozáns körmenetben [107], délután pedig a Szent István Társulat [108] palotájának dísztermében a keresztény Magyarország 900 éves jubileuma alkalmából ünnepélyes ülést tartottak, amelynek lefolyása alatt Buzsáky Imre [109] és Nagy Lajos [110] szép beszédben, Schmidt Ferenc [111] pedig alapos tanulmányozásra valló értekezésben fejtegették a jubileum jogos és méltányos voltát. A clericusok e díszgyűlésének fényét igen előkelő és nagy számú vendég emelte megjelenésével, amely vendégek között püspökök és mágnások is ültek. Augusztus 21-én a budavári Szent István-kápolnában [112] gyűltek egybe a növendékek, ahol az első szent király jobbja előtt fejezték ki hódoló tiszteletüket.

[Hódolati ünnepségek egyházmegyénként: Csanád és Erdély]

A római zarándoklatok és az országos jellegű ünnepélyek rövid rajzolása után áttérünk felvett tételünk utolsó pontjára, amelyben a tulajdonképpeni hódolati ünnepélyeket szándékozunk megismertetni. Igaz ugyan, hogy e részletek keresztülvitelében is majdnem mindenütt ott találhatók az esztergomi és budapesti ünnepélyek gyengébb vagy erősebb visszfényei, de általában mégis elmondhatjuk, hogy ezen vidéki jubileumi ünnepélyek keretében az első helyet a szoros értelemben vett hódolati ájtatosságok foglalják le. Ennek a körülménynek magyarázatát a már említett közös és különös püspöki körlevelek utasításaiban bírjuk, amelyek a szent évnek Rómán kívül is megvalósítható célját, az isteni Megváltó hódoló imádását részletes egyházi ünnepélyek és ájtatosságok kijelölésével törekedtek megvalósítani.
          Nincs arra terünk, hogy az egyes egyházmegyék ünnepélyeinek sorozatát részletesen ismertessük, hanem csak arra szorítkozhatunk, hogy vázoljuk a mindenütt tartott ünnepélyeket általánosságban, néhány sort szentelve azon egyházmegyéknek, amelyek e tekintetben kitűntek, befejezésül szólva a mi egyházmegyénk szent évi ünnepélyeiről.
          Mint az előzőkből tudjuk, a közös püspöki körlevél utasításokkal szolgál a szent év megünneplésére vonatkozólag. Ezen utasítások értelmében Őszentsége külön engedelmével minden plébániatemplomban 1899. év szilveszter éjjelén ünnepélyes éjféli misét tartottak, amely alatt majdnem mindenütt szép számú áldozó vette magához a legméltóságosabb Oltáriszentséget. Ezen kívül elrendelte a püspök kar, hogy minden hó első péntekén az isteni Megváltó imádására szentséges misét mondjanak; minden hó első vasárnapján pedig ugyancsak a legfölségesebb Oltáriszentség kitétele mellett Jézus Szent Szíve litániáját [113] végezzék el a kiadott jubileumi imádságokkal kapcsolatban. Az adott utasításokhoz híven általános hódoló és hálaadó isteni tiszteleteket rendeztek augusztus 15-én, valamint 20-án is. [114] Majd egész október hónap alatt hasonló célból mondták el naponként a szent rózsafüzér [115] imádságot. A szent év alkonyán, december 22-én minden templomban szent miseáldozatot mutattak be a letűnt század halottjaiért, december 31-én pedig, nemcsak a 19., hanem mind a 19 század jótéteményeiért és áldásaiért ünnepélyes „Te Deum”-mal hódolt a magyar katolicizmus isteni Megváltójának. [116]
          Ezen pontok voltak az irányadók a 900 éves keresztény Magyarország hódolati ünnepségeinek összeállításában s nemes büszkeséggel mondhatjuk el, hogy az egyes egyházmegyék szinte versenyeztek ezen ünnepélyeknek minél fényesebbé való tételében. A szent év megnyitásának első napjaiban mindjárt megkezdődtek a fenséges ünnepélyek, amelyek egész éven át az ország minden táján a jubileumi év bezárásáig, úgyszólván, szünet nélkül folytak.
          Ha visszagondolunk édes hazánk idevágó ünnepélyeire, kétségtelen, hogy Csanád-, Erdély- és Pécs-Egyházmegyék kötik le legjobban figyelmünket. [117] És méltán!
          Állításunk némi igazolására csak azt említjük fel, hogy a csanádi püspök, Dessewffy Sándor, nemcsak egyházmegyéje területén rendezett fényes ünnepélyeket, hanem híveit – mintegy 300-an voltak – szeptember 22-én Velencébe vezette az első csanádi püspöknek, Szent Gellértnek sírjához, ahol főleg szeptember 25-én, rendkívüli fényes módon rótták le a hálás szeretet adóját a nagy püspök előtt. [118]
          Annak megerősítésére, hogy Erdély is magasan kiemelkedett a jubileumi ünnepélyek rendezésében, elég, áldott lelkű püspökének, Majláth grófnak, nevére hivatkozni, aki hatalmas kiterjedésű egyházmegyéjének minden valamire való helyén személyes megjelenésével emelte az ünnep fényét, igen sok helyen lelkigyakorlatokat, missiókat tartatott.

[Hódolati ünnepségek egyházmegyénként: Pécs]

Most, midőn legalább nagy vonásokban előttünk áll a magyar katolicizmus ünnepének és ünneplésének valóban lélekemelő képe, jóleső érzés, nemes büszkeség hat meg bennünket, mert mindazok után és mindazok ellenére, amiket mondottunk, azon általános nézetnek adhatunk kifejezést, hogy az összes egyházmegyék közül a mienk érdemelte ki az elsőség babérját. Nem is alaptalanul! Mert buzgó főpásztorunk intézkedése folytán mindjárt a szent év legelején (karácsony, szilveszter-est, újév), 4–5 alkalommal Schlick [119] SJ atya, a hírneves szónok, tartott a székesegyházban ünnepi beszédet. Nemsokára ezután – mint már tudjuk – egyházmegyénk feje Rómába zarándokolt, honnét visszatérve megtette a szükséges intézkedéseket, amelyekben körvonalazta mind a székhelyen, mind a vidéken tartandó jubileumi ünnepélyeket. Mindaz, amit a jubileumi ünnepélyek általános ismertetésében említettünk, ami egyházmegyénkben is feltalálható; azonban sok új és kiemelkedő részletet is találunk a pécsi megyében. Püspökünk lelkes és buzdító felhívására ugyanis az egyházmegye számtalan plébániájában missiót [120] tartottak a szent év folyamán, részben a missiók rendezésében kitűnő jezsuita és lazarista atyák, részben pedig az egyházmegyei missió-egyesület tagjai. Ezen pontnál külön is ki kell említenünk a pécsi missiókat, amelyeket egyszerre 3 templomban tartottak a szent év nagyböjtjében.
          A pécsi püspöknek egy másik emlékezetes rendelkezése a joghatósága alatt álló összes iskolákra vonatkozott, amely szerint mindegyikben a lehető legfényesebben kellett megünnepeltetni a tanuló ifjúsággal a 900 éves jubileumot. [121]
          Mindezen részleteknél sokkal élénkebb emléket hagyott maga után a pécsi megye híveiben a „Szent Péter és Pál”-i nagyszabású ünnepély, [122] mert ebben oly külső fényt fejtett ki a rendezőség, hogy ez az ünnepély igen mély hatással volt az érzéki dolgok iránt mindig melegen érdeklődő közönségre. Már június 28-án délután szokatlan sürgés-forgás volt látható a város utcáin, tömegesen tűntek fel a vidéki elemek, akik szintén részt óhajtottak venni abban a ritka élvezetben, amelyet a hatalmas székesegyház környékén rendezendő kivilágítás és hangverseny ígért. Ezen nap estéjén ugyanis ritkán látható, fényes kivilágítás és ügyesen végzett tűzijáték gyönyörködtette a székesegyház előtti téren s az alatta elterülő sétatereken összegyűlt óriási sokaságot; ugyancsak ezen az estén tartotta az összes helyi énekkarokból alakult hatalmas (vagy 150–200 tagú) kar a katona-zenekarral monstre hangversenyét, amely biztos fellépésével és hatásos előadásával az egész hallgatóság osztatlan elismerését érdemelte ki. Másnap, Péter és Pál-napján, a székesegyházban az egész egyházmegyéből ide zarándokolt hívek jelenlétében főpásztorunk ünnepi szentmisét mondott, amely után a székesegyházban dr. Kelemen László [123] tartott történelmi részletekben gazdag beszédet, a templomon kívül pedig más, jó nevű szónokok mondottak magyar, német és horvát nyelven ünnepi szentbeszédet.
          A nyári hónapok elteltével a Máriagyűdre vezetett egyházmegyei zarándoklattal vonta magára a pécsi egyházmegye az egész ország figyelmét. E zarándoklatot a nagy hírű búcsújáró helyre szeptember 7-én maga Hetyey Sámuel püspök vezette, aki gyalog tette meg az egész hosszú utat. Beláthatatlan néptömeg vett részt a Pécsről kiindult zarándok-menetben, de még nagyobb volt azok száma, akik az egyházmegye minden vidékéről egyenesen Máriagyűdre mentek, hogy ott csatlakozva a főkörmenethez együtt vegyenek részt Magyarország patrónájának [124] ünneplésében. Szeptember 8-án [125] a püspök tábori misét tartott, amely alatt vagy 30 ezer hívő lelkéből szálltak fel a hála fohászai Ahhoz, akinek hatalmas pártfogása folytán mondhatjuk csak el, hogy „annyi balszerencse közt és oly sok viszály után...él nemzet e hazán!” [126] Szentmise alatt Magenheim József [127] apát-plébános magyar, Kuzmits József [128] esperes-plébános horvát, Schultz [129] esperes pedig német nyelven mondottak ünnepi beszédet. A szentmise után felvezette a püspök híveit a templom átellenében emelkedő hegy csúcsán felállított művészi jubileumi kereszthez, amelyet maga a főpásztor áldott meg. [130]
          Az ünnepélyek befejeztével az egybegyűltek haza-felé indultak, s bár jó sokan jöttek vissza vonaton, mégis nagyszerű látványt nyújtott a gyalogos hívek processiója [131] is, akiket – úgyszólván – az egész város katolikus hívei fogadtak a város határán. A székesegyházba való bevonulás igazán impozáns volt. Szívből fakadt „Te Deum” után ünnepies hangulatban oszlottak szét.
          Nemsokára e kedves emlékű napok után újra ünnepeltek a pécsi katolikusok. Október utolsó 9 napját ugyanis Boldog Mór [132], pécsi püspök emlékének szenteltük, amely napok estéin ismételten a drága emlékű püspök pártfogásába ajánlottuk az egész egyházmegyét. Az első estén Wajdits Gyula [133] tiszteletbeli kanonok, az utolsón pedig Bitter Illés [134] ciszterci rendű főgimnáziumi tanár ünnepi beszédet tartottak.
          Mindezen ünnepélyekre, amelyeket nagy vonásokban ismertettünk, rátette a koronát a záró ünnepély, amelynek fénypontját Schlick SJ atya szentbeszédjei képezték, aki e beszédekben elérte azt, hogy a szent évet záró s a 19. századot elbúcsúztató „Te Deum” a hívők szívének mélyéből fakadt.

[Összegzés:]

Ezek után már befejezzük ismertetésünket, amelyben – mint bevezető sorainkban említettük – arra törekedtünk, hogy a szent évben háromszorosan is érdekelt Magyarország ünneplésének rövid, de áttekinthető rajzát adjuk. Ez a cél lebegett szemeink előtt, midőn a már ismeretes beosztásban tárgyaltuk a felvett kérdést, ez a cél lebegett szemeink előtt, midőn a beláthatatlan anyaghalmazból csak azon részletek megírására vállalkoztunk, amelyek egy vagy más szempontból – szerény véleményünk szerint – kiváló és különös figyelmünkre érdemesek.
          Legyen szerény munkánk is egy levélke abban a gyönyörű koszorúban, amelyet a magyar katolikusok fontak a szorosan vett szent évi, a 900 éves jubileumi és a hódolati ünnepségek örökre hervadhatatlan virágaiból.

Forrás: Az Alkotmány [135] 1900. évi folyama; legtöbb dologban személyes tapasztalat.”

Marton Sándor klerikus a szentévet követően befejezte szemináriumi tanulmányait. Hetyey Sámuel pécsi püspök szentelte áldozópappá a pécsi székesegyházban öt társával együtt a pécsi egyházmegye szolgálatára 1901. június 27-én, Szent László király ünnepén. Felszentelését követően állomáshelyei: Mecseknádasd (káplán, 1901), Bonyhád (káplán, 1903), Pécs (hitoktató, 1905), Pécs (káplán, 1906), Tolna (káplán, 1911). Első plébánosi kinevezése az újonnan felállított plébániára, Kistengelicre (ma Tengelic) szólt 1913-ban. Itt két évet töltött, majd 1915-ben, ugyanilyen minőségben átkerült Szentlőrincre, ahol egészen 1940. évi nyugdíjazásáig szolgált. Nemsokkal nyugállományba helyezését követően, 1941. november 7-én hunyt el Szentlőrincen. Három nappal később ugyanott helyezték örök nyugalomra a feltámadásba vetett hit reményében. [136] A temetési szertartást dr. Gere Gábor esperes-plébános végezte. Sírja ma is megtalálható a szentlőrinci temetőben. Az 1941. évi X. körlevélben ezekkel a szavakkal búcsúzott tőle megyéspüspöke, Virág Ferenc: „A lelkek mindig jó és mindenkihez leereszkedő pásztoraként szolgált.” [137]

Síremléke a szentlőrinci temetőben, sírfelirata:

† ITT NYUGSZIK
MARTON SÁNDOR
NYUGALMAZOTT PLÉBÁNOS
SZENTLŐRINCZ ÉS KÖRNYÉKÉNEK
25 ÉVIG VOLT LELKIPÁSZTORA
ÉLT 66 ÉVET
MEGH[ALT] 1941. NOV[EMBER] 7-ÉN
ÁLDÁS ÉS BÉKE HAMVAIRA!
(Fotó: D.Z.)

Jegyzetek (linkek megtekintése: 2024. október 17.): PDF-változat: 

[1] A bevezető gondolatok kapcsolódó jegyzeteit lásd a sorozat 1. részében: https://archivum.pecsiegyhazmegye.hu/hirek/szentev-2025/1336-szentev-2025-1-hu
[2] https://e-archivum.pecsiegyhazmegye.hu/hu: PEL_III.135b_Szigetvar-Ferencesek_matr_bd_1860-1898_bapt_1860-1897_0086 
[3] Az iskolai értesítőket lásd: https://www.arcanum.com/hu/
[4] PEL II.4.a.562a.
[5] Alkotmány (1900. április 25–26., 28.: https://www.arcanum.com/hu/): Dubniczky László, Hajdinyák Vince, Kapossy János, Müller Károly, Nyári Simon, Perczel Dezső, Wajdits Károly. A szeminaristákon kívül más pécsi egyházmegyés, már felszentelt papok is részt vettek a zarándoklaton.
[6] Pécsi szeminárium: https://lexikon.katolikus.hu/P/p%C3%A9csi%20papnevel%C5%91%20int%C3%A9zet.html
[7] PEL II.4.a.563. A pályamunka irodalmi mű, még ha nem is irodalmárnak készülő valaki írta, de ennek megfelelően kell olvasni és kibékülni a cikornyás körmondatokkal. A mű magán viseli a kor társadalmi, egyházi, világi rétegződésének, berendezkedésének lenyomatait, egyéni „elfogultságokat”, ezek lehámozásával azonban értékes élménybeszámolóhoz juthatunk. A munkát „lefordítottuk” mai magyar nyelvre a könnyebb olvashatóság kedvéért. Cikkünk ismeretterjesztő és nem tudományos jellegű, ezért csak a legszükségesebb helyeket jegyzeteltük röviden.
[8] Zsolt 118,24.: „Ezt a napot az Úr szerezte...”: https://szentiras.hu/SZIT/Zsolt118
[9] Acquaderni, Giovanni (1839–1922) az olasz katolicizmus meghatározó világi alakja volt. Forrásokból nem tűnik ki, hogy Bologna érseke, sem az, hogy gróf (comte) lett volna.
[10] Ezt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudjuk, de emögött valószínűleg az volt, hogy Róma püspökei, a pápák lakhelyük, a Vatikán foglyának tekintették magukat, tudniillik az egységes olasz állam létrejöttével (1870) megszűnt az addigi Egyházi Állam és lényegében a mai Vatikánvárosi Állam területére zsugorodott. Ez a „fogság” 1929-ig, a lateráni egyezmény megkötéséig tartott. Ezért a felemás, 1875. évi szentév után kérdéses lehetett, hogy 1900-ban lesz-e egyáltalán és ha igen, felemás, vagy rendes és ünnepségekkel megrendezett lesz-e.
[11] Az 1850. év valóban egyáltalán nem lett megtartva, de az 1875. évit megtartották, de felemás módon, minden külső ünnepségek nélkül, a szent kapuk megnyitása nélkül, jelezve ezzel a pápa „fogoly” státusát.
[12] Properante ad exitum saeculo kezdetű bulla a szentév megnyitásáról: https://www.vatican.va/content/leo-xiii/la/letters/documents/hf_l-xiii_let_18990511_properante-ad-exitum.html; PEL I.1.f.1. 1899/2294. A bulla magyar nyelven is megjelent itt: A Pécsi Püspöki Tanítóképző Intézet értesítője az 1899–1900-iki tanévről. Pécs, 1900. 3–9.: https://www.arcanum.com/hu/
[13] „lumen de coelo” (lat.) jelentése annyi mint: égi fényesség, fény(esség) az égből.
[14] PEL I.1.f.1. 1899/4397. (Legújabb kiadásban: https://www.magyarkurir.hu/hirek/egyhaz-es-kortorteneti-dokumentumok-1892-es-1948-kozotti-puspokkari-korlevelekrol-pazmanyon)
[15] PEL I.1.f.1. 1900/808.; jubileumi év: https://lexikon.katolikus.hu/J/jubileumi%20%C3%A9v.html
[16] Érdekes megközelítés. Tehát az alapoktól kezdve: első helyen Jézus Krisztus van, aki az alap (szegletkő), amelyre ráépül elsősorban az általa alapított Egyház, és minden Kr. u. kereszténnyé váló nemzet, köztük a magyar nemzet. Az Egyház feje (teteje) végső soron emberileg a pápa, istenemberileg pedig Jézus Krisztus, aki a kezdet és a vég, az alfa és az ómega, az alap és egyben a tetőzet csúcsa, aki keretbe foglal mindent és mindenkit vertikálisan és horizontálisan, az egész világmindenséget.
[17] Itt Róma négy, úgynevezett patriarchális bazilikájáról van szó: 1.) Arcibasilica papale di San Giovanni in Laterano, 2.) Basilica papale di Santa Maria Maggiore, 3.) Basilica papale di San Pietro, 4.) Basilica papale di San Paolo fuori le Mura.: https://www.vatican.va/content/basilicas/it.html
[18] Városy Gyula (1846–1910): https://lexikon.katolikus.hu/V/V%C3%A1rosy.html
[19] König Gusztáv (1855–1907): https://lexikon.katolikus.hu/K/K%C3%B6nig.html
[20] Vaszary Kolos Ferenc OSB (1832–1915): https://lexikon.katolikus.hu/V/Vaszary.html
[21] Császka György (1826–1904): https://lexikon.katolikus.hu/C/Cs%C3%A1szka.html
[22] Hornig Károly (1840–1917): https://lexikon.katolikus.hu/H/Hornig.html
[23] Bende Imre (1824–1911): https://lexikon.katolikus.hu/B/Bende.html
[24] Tudniillik a jelen munka megírásakor már nem élt.
[25] Steiner Fülöp (1839–1900): https://lexikon.katolikus.hu/S/Steiner.html
[26] Dessewffy Sándor (1834–1907): https://lexikon.katolikus.hu/D/Dessewffy.html
[27] Szmrecsányi Pál (1846–1908): https://lexikon.katolikus.hu/S/Szmrecs%C3%A1nyi.html
[28] Majláth Gusztáv Károly (1864–1940): https://lexikon.katolikus.hu/M/Majl%C3%A1th.html
[29] Fehér Ipoly Kálmán OSB (1842–1909): https://lexikon.katolikus.hu/F/Feh%C3%A9r.html
[30] Halbik Ciprián Gáspár OSB (1840–1927): https://lexikon.katolikus.hu/H/Halbik.html
[31] Molnár (Nepomuk) János (1850–1919): https://lexikon.katolikus.hu/M/Moln%C3%A1r.html
[32] Nándor (1829–1911) és fia, Aladár (1864–1937): https://lexikon.katolikus.hu/Z/Zichy.html
[33] Adolf (1837–1915): https://lexikon.katolikus.hu/P/Pongr%C3%A1cz.html, Rudolf (1879–1965: https://macse.hu/db/gudenus/gudenus.php?f=ghit&id=17871&lang=hu&ds=MFAT) és Jenő (1878–1954: https://macse.hu/db/gudenus/gudenus.php?f=ghit&id=18086&lang=hu&ds=MFAT).
[34] Pongrácz Frigyesné Batthyány Antónia (1864–1919): https://macse.hu/db/gudenus/gudenus.php?f=ghit&id=5070&lang=hu&ds=MFAT
[35] Pallavicini Edéné Majláth Etelka (1853–1936): https://macse.hu/db/gudenus/gudenus.php?f=ghit&id=694&lang=hu&ds=MFAT
[36] Cziráky Jánosné Almásy Erzsébet? (1857–1938): https://macse.hu/db/gudenus/gudenus.php?f=ghit&id=484&lang=hu&ds=MFAT
[37] Major Ferenc (1854–1903): https://magyarnemzetinevter.hu/szemelyi-nevter/?id=725601&date=2024-04-06
[38] Kalocsay Alán Gyula OCist (1862–1906): https://lexikon.katolikus.hu/K/Kalocsay.html
[39] Meszlényi Lajos (1850–1901): https://magyarnemzetinevter.hu/person/726513/
[40] Latinovics/Latinovits Pál (1856–1914): https://magyarnemzetinevter.hu/szemelyi-nevter/?id=890432&date=2024-02-04
[41] Lásd az 5. jegyzetet.
[42] Valószínűleg a Termini pályaudvarról van szó, amely nem úgy nézett ki akkor, mint ma.
[43] Lásd a 7. jegyzetet.
[44] PEL I.1.f.1. 1899/2294.
[45] Ennek a pápai engedélynek, kiváltságnak pontos lelőhelyét a cikk megjelenéséig nem találtuk meg, de korabeli újságcikkek is hivatkoznak az engedményre, hogy tudniillik a négy főtemplom (lásd a 17. jegyzetet) négy szent kapuját a teljes búcsú elnyerése végett csak két-két ízben kellett átlépnie (a csak magyar?) zarándokoknak. Például: 1.) Pécsi Közlöny (1900. október 28. 6.), Religio (1900/2. 261.): https://www.arcanum.com/hu/
[46] Glattfelder Gyula (1874–1943): https://lexikon.katolikus.hu/G/Glattfelder.html
[47] Ruschek Antal (1851–1914): https://lexikon.katolikus.hu/R/Ruschek.html
[48] II. Szilveszter pápa (940/950–1003): https://lexikon.katolikus.hu/S/Szilveszter,%20II..html
[49] Ez a síremlék, amely csak kis részben azonos a ma is láthatóval, a jobb oldali második pilléren az oldalhajó felőli oldalon található: https://it.wikipedia.org/wiki/Papa_Silvestro_II#/media/File:San_giovanni_in_laterano,_interno,_navata_interna_dx,_cenotafio_di_silvestro_II,_m._1003,_01.jpg
[50] Lábcsók: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-pallas-nagy-lexikona-2/l-1005E/labcsok-10086/ (Ez ma már élő pápa esetén nincs szokásban, a mai pápák lábait nem csókolják meg, kivéve a már nem élő pápa, Szent Péter szobrának jobb lábfejét, amely a római Szent Péter-bazilikában található.)
[51] Svájci Gárda: https://lexikon.katolikus.hu/S/Sv%C3%A1jci%20G%C3%A1rda.html
[52] A sedia/sella gestatoria (lat.) hordozható trónus volt, utoljára Boldog I. János Pál pápa (1978) használta, azóta nem használják a pápák: https://lexikon.katolikus.hu/S/sella%20gestatoria.html
[53] „fogoly”: a már fentebb említett státus, tudniillik fogolyként tekintették magukat a pápák 1870-től egészen 1929-ig.
[54] Lorettói litánia: https://lexikon.katolikus.hu/L/lorett%C3%B3i%20lit%C3%A1nia.html
[55] kamarás: https://lexikon.katolikus.hu/K/kamar%C3%A1s.html
[56] Apostoli Szentszék: https://lexikon.katolikus.hu/A/Apostoli%20Szentsz%C3%A9k.html
[57] PEL I.1.f.1. 1900/1566.
[58] Kovács Zoltán: Hetyey Sámuel pécsi püspök (1897–1903). In: Fedeles Tamás–Kovács Zoltán–Sümegi József (szerk.): Egyházi arcélek a Pécsi Egyházmegyéből. Egyháztörténeti tanulmányok a Pécsi Egyházmegye történetéből V. Pécs, 2009. 109–154.; https://lexikon.katolikus.hu/H/Hetyey.html
[59] Sorsich Béla (1860–1930): https://magyarnemzetinevter.hu/szemelyi-nevter/?id=897536&date=2022-12-08
[60] Sipos István (1875–1949): https://pecsiegyhazmegye.hu/hirarchivum/80-pecsi-egyhazmegyei-konyvtar/3292-pro-memoria-dr-sipos-istvan-pecsi-nagyprepost-es-kanonjogasz-emlekezete
[61] Hetyey Sámuel 1900. januári római útjáról újságcikkekből értesülhetünk. Például: 1.) Pécsi Figyelő (1900. január 03. 5.); 2.) Tolnavármegye (1900. január 21. 3.): https://www.arcanum.com/hu/
[62] Magyar görögkatolikusok római zarándoklata: https://lexikon.katolikus.hu/M/magyar%20g%C3%B6r%C3%B6gkatolikusok%20r%C3%B3mai%20zar%C3%A1ndoklata.html
[63] Az Apostoli Palota helyiségei közül ez valószínűleg a Sala del Concistoro (Konzisztórium-terem) lehet, ami nem kápolna (capella), hanem terem (sala).
[64] Kalocsai érsekség: https://lexikon.katolikus.hu/K/kalocsai%20%C3%A9rseks%C3%A9g.html
[65] Steécz György (1853–1921): https://lexikon.katolikus.hu/S/Ste%C3%A9cz.html
[66] Pap és clericus (lat.) egy és ugyanaz, de a különbség azért van, mert aki pap (áldozópap), az egyben clericus (klerikus), de aki klerikus, az még nem feltétlenül áldozópap is, hanem az alatta lévő egyházi rendek egyikének is lehetett a tagja. Az akkori szabályok szerint tulajdonképpen klerikusok alatt értendők a szeminaristák.
[67] Varga Mihály (1861–1935): https://hu.wikipedia.org/wiki/Varga_Mih%C3%A1ly_(pl%C3%A9b%C3%A1nos)
[68] Kövér Viktor (?–?): laikus.
[69] PEL I.1.f.1. 1900/2270.
[70] Ma Rijeka (Horvátország).
[71] Szent Joachim plébániatemplom Róma Prati negyedében: https://it.wikipedia.org/wiki/Chiesa_di_San_Gioacchino_in_Prati
[72] Kálmán Károly (1858–1913): https://lexikon.katolikus.hu/K/K%C3%A1lm%C3%A1n.html
[73] Csicsáky Imre (1860–1935): https://lexikon.katolikus.hu/C/Csics%C3%A1ky.html
[74] Az egyes programokhoz lásd a körlevélbeni (PEL I.1.f.1.) felhívásokon túl: PEL I.1.a.1. 1900/2827.
[75] PEL I.1.a.1. 1900/2827.; PEL I.1.f.1. 1900/2036.
[76] Habsburg–Tescheni Frigyes (1856–1936): https://hu.wikipedia.org/wiki/Habsburg%E2%80%93Tescheni_Frigyes_f%C5%91herceg
[77] Te Deum: https://lexikon.katolikus.hu/T/Te%20Deum%20laudamus.html
[78] PEL I.1.f.1. 1900/2035.; katolikus nagygyűlés: https://lexikon.katolikus.hu/K/katolikus%20nagygy%C5%B1l%C3%A9s.html
[79] Belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia: https://lexikon.katolikus.hu/B/Belv%C3%A1rosi%20Nagyboldogasszony%20f%C5%91pl%C3%A9b%C3%A1nia.html
[80] Veni Sancte: https://lexikon.katolikus.hu/V/Veni%20Sancte%20Spiritus.html
[81] Vigadó: https://hu.wikipedia.org/wiki/Pesti_Vigad%C3%B3
[82] Zichy: https://lexikon.katolikus.hu/Z/Zichy.html
[83] Dicsértessék a Jézus Krisztus!: https://lexikon.katolikus.hu/D/Dics%C3%A9rtess%C3%A9k%20a%20J%C3%A9zus%20Krisztus!.html
[84] Mayer Béla (1838–1913): https://lexikon.katolikus.hu/M/Mayer.html
[85] Margalits Ede: https://lexikon.katolikus.hu/M/Margalits.html
[86] Ugyanaz, mint a már említett „főplébániai templom”.
[87] Kölcsey Ferenc: Himnusz („Isten, álld meg a magyart...”).
[88] Mai szóval: ováció.
[89] Vörösmarty Mihály: Szózat.
[90] Ugyanaz, mint a már említett „főplébániai templom”.
[91] Zlinszky János (1854–1923): https://lexikon.katolikus.hu/Z/Zlinszky.html
[92] Mihályfi Ákos István OCist (1862–1937): https://lexikon.katolikus.hu/M/Mih%C3%A1lyfi.html
[93] Giesswein Sándor (1856–1923): https://lexikon.katolikus.hu/G/Giesswein.html
[94] Apponyi Géza (1853–1927): https://hu.wikipedia.org/wiki/Apponyi_G%C3%A9za
[95] Felsmann József (1835–1929): https://lexikon.katolikus.hu/F/Felsmann.html
[96] oltáregyesület: https://lexikon.katolikus.hu/O/olt%C3%A1regyes%C3%BClet.html
[97] Középponti Katolikus Kör: https://lexikon.katolikus.hu/K/K%C3%B6z%C3%A9pponti%20Katolikus%20K%C3%B6r.html
[98] P. Tomcsányi Lajos SJ (1846–1926): https://lexikon.katolikus.hu/T/Tomcs%C3%A1nyi.html
[99] Porubszky József (1861–1911): https://lexikon.katolikus.hu/P/Porubszky.html
[100] Fischer-Colbrie Ágost (1863–1925): https://lexikon.katolikus.hu/F/Fischer-Colbrie.html
[101] Hahnekamp György (1843–1901): https://lexikon.katolikus.hu/H/Hahnekamp.html
[102] Piszter Imre János OCist (1855–1936): https://lexikon.katolikus.hu/P/Piszter.html
[103] Ugyanaz, mint a már említett „főplébániai templom”.
[104] Az idézetet lásd Religio 1990/2. 155.: https://www.arcanum.com/hu/
[105] Központi Papnevelő Intézet: https://lexikon.katolikus.hu/K/K%C3%B6zponti%20Papnevel%C5%91%20Int%C3%A9zet.html
[106] Köztük a már említett pécsi szeminárium Szent Pál Társulata.
[107] A mai Szent Jobb-körmenet: https://lexikon.katolikus.hu/S/Szent%20Jobb-k%C3%B6rmenet.html
[108] Szent István Társulat: https://lexikon.katolikus.hu/S/Szent%20Istv%C3%A1n%20T%C3%A1rsulat.html
[109] Buzsáky Imre (1876–1929): PEL I.1.f.1. 1929/3035.
[110] Nagy Lajos (1878–1945 u.): esztergomi főegyházmegyés pap. (PEL I.1.a.1. 1900/2827.)
[111] Schmidt Ferenc (1878–?): csanádi egyházmegyés pap. (PEL I.1.a.1. 1900/2827.)
[112] Szent István-kápolna: https://epa.oszk.hu/02900/02952/00133/pdf/EPA02952_orszagepito_2016_02_040-042.pdf
[113] Jézus Szíve litánia: https://lexikon.katolikus.hu/J/J%C3%A9zus%20Sz%C3%ADve%20lit%C3%A1nia.html
[114] Vagyis a Boldogságos Szűz Mária mennybevételének (Nagyboldogasszony, augusztus 15.) és államalapító Szent István király (augusztus 20.) ünnepén.
[115] rózsafüzér: https://lexikon.katolikus.hu/R/r%C3%B3zsaf%C3%BCz%C3%A9r.html
[116] PEL I.1.f.1. 1900/3391.
[117] A csanádi püspökséghez lásd: https://lexikon.katolikus.hu/C/csan%C3%A1di%20p%C3%BCsp%C3%B6ks%C3%A9g.html; az erdélyi püspökséghez (ma gyulafehérvári érsekség) pedig lásd: https://lexikon.katolikus.hu/E/erd%C3%A9lyi%20p%C3%BCsp%C3%B6ks%C3%A9g.html
[118] Lásd hozzá például: Kiss János–Sziklay János (szerk.): A katholikus Magyarország, 1001–1901. I. Budapest, 1902. 280–282.: https://mek.oszk.hu/11900/11980/
[119] Schlick Nepomuk János SJ (1842–1916): https://lexikon.katolikus.hu/S/Schlick.html
[120] Az úgynevezett népmissziókról van szó, amelynek tárgyi emlékei a templomokban többnyire ma is megtalálható, missziók évével megjelölt keresztek: https://lexikon.katolikus.hu/N/n%C3%A9pmisszi%C3%B3.html
[121] PEL I.1.f.1. 1900/996.
[122] Szent Péter és Szent Pál apostolok a pécsi székesegyház védőszentjei, liturgikus ünnepük június 29-én van: https://lexikon.katolikus.hu/P/P%C3%A9ter-P%C3%A1l.html
[123] Kelemen László (1839–1902): PEL I.1.f.1. 1902/1514.; https://www.baranyaidigitar.hu/neves-szemely/2463
[124] Boldogságos Szűz Mária, Magyarország főpátrónája: https://lexikon.katolikus.hu/M/Magyarok%20Nagyasszonya.html
[125] Boldogsásgos Szűz Mária születésének (Kisboldogasszony) liturgikus ünnepe szeptember 8.: https://lexikon.katolikus.hu/K/Kisboldogasszony.html
[126] Idézet Vörösmarty Mihály Szózat című költeményéből.
[127] Magenheim József (1853–1920): PEL I.1.f.1. 1921/140.
[128] Kuzmits József (1844–1919): PEL I.1.f.1. 1919/2601.
[129] Schultz Károly (1847–1929): PEL I.1.f.1. 1929/3855.
[130] A jubileumi kereszthez lásd: http://www.mariagyud.hu/kegyhely/bazilika-es-kornyezete
[131] Processio (lat.) magyarul annyi mint: körmenet: https://lexikon.katolikus.hu/P/processio.html
[132] Szent Mór OSB Pécs második püspöke és egyben a Pécsi Egyházmegye társvédőszentje: 1.) https://lexikon.katolikus.hu/M/M%C3%B3r.html; 2.)  https://pecsiegyhazmegye.hu/hirarchivum/2639-orvendj-sion-leanya-pecsi-egyhazmegye
[133] Wajdits Gyula (1842–1920): https://konyvtar.pecsiegyhazmegye.hu/blog/47-pro-memoria-100-eve-hunyt-el-wajdits-gyula-puspoki-helynok-papai-prelatus-1842-1920
[134] Bitter Illés Béla OCist (1868–1939): https://lexikon.katolikus.hu/B/Bitter.html
[135] Alkotmány folyóirat: https://www.arcanum.com/hu/
[136] https://e-archivum.pecsiegyhazmegye.hu/hu:  PEL_III.134_Szentlorinc_matr_def_1934-1978_0034
[137] PEL I.1.f.1. 1941/3544. Életútjához felhasznált levéltári anyagok: PEL I.1.a.1–2., I.1.c., I.1.f.1., II.4.a., III.134., 135b.: https://archivum.pecsiegyhazmegye.hu/segedlet

Válogatott irodalom, források (linkek megtekintése: 2024. október 17.):

1. A 2025. szentév hivatalos vatikáni honlapja: www.iubilaeum2025.va
2. Hahnekamp György: Jubileumi kalauz, vagyis útmutatás az ezerkilencszázadik évi jubileumi búcsú elnyerésére. Budapest, 1900.
3. Kiss János–Sziklay János (szerk.): A katholikus Magyarország, 1001–1901. I–II. Budapest, 1902. (I. 280–282.) Link: https://mek.oszk.hu/11900/11980/
4. Lévay Mihály: Jubileumi szent énekek a római katholikus hívek számára. Budapest, 1900.
5. Magyar Katolikus Lexikon internetes változata: https://lexikon.katolikus.hu/
6. Örömesztendő azaz nagy jubileumi bucsú az 1900-iki szentévben. Budapest, 1900. Link: https://www.szaktars.hu/szentistvantarsulat/
7. Vetési [József]: Római zarándokkönyv. A magyar ember útmutatója az Örökvárosban. Budapest, 1900.

2024. október 18-án, Szent Lukács evangélista ünnepén

Pécsi Egyházmegyei Levéltár

D.Z.

---

Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.