pecsiegyhazmegyeileveltarA Pécsi Egyházmegyei Levéltár 2015. december 27-én jött létre a Pécsi Püspöki Levéltár és a Pécsi Káptalani Levéltár szervezeti összevonásával. Az addig két, minden tekintetben különálló levéltárból lett így jogilag és szervezetileg egy intézmény. A szakmai szempontból indokolt egyesítést megelőzően szükség volt a két levéltár iratanyagának egy helyre költöztetésére. 2014 nyarán ezért a püspöki levéltár állománya átkerült a káptalani levéltár épületébe, ahol – a kutatómunka megkönnyítése érdekében – egy öt férőhelyes kutatóterem lett kialakítva. Az egyesítés azonban nem jelentette a két történelmi levéltár megszűnését, hiszen a levéltár fondjegyzéke továbbra is külön állományként kezeli iratanyagukat. Az egyházi és világi jogi előírásoknak és követelményeknek mindenben megfelelő összevonást alapvetően az adminisztratív teendők csökkentése indokolta, a Pécsi Egyházmegyei Levéltár megalapítását, fenntartói jogával élve, Dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök rendelte el.

 

 

Archivists (2015–):

 

2015 – : Damásdi Zoltán (v)

 

 

KÉPGALÉRIA