Kongresszusi évfordulók: 1938–1948–1988 (2. rész)

 

 

2021-ben újra Budapesten rendezik meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Újra, hiszen 1938-ban már egyszer otthont adott hazánk ennek az igen jelentős egyházi eseménynek. Ezért a jövő évi NEK apropóján sorozatunkban fel-felelevenítjük az 1938-ban rendezett Kongresszus egy-egy mozzanatát, hogy ezáltal is méltóképpen bekapcsolódjunk a felkészülésbe.

 

 

pkg 1948 a 109 00001 másolata 2

 

 

Az 1938-ban, Budapesten először megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus bőven adott okot a múltban és ad okot a jelenben az emlékezésre, amely keresztény önazonosságunk egyik ismérve. Ennek megfelelően bizonyos időközönként, évfordulók alkamával fel-felidéződött a kongresszus emléke, például a tízéves évfordulóján, 1948-ban, vagy ötvenéves évfordulóján, 1988-ban. Sorozatunk jelen epizódjában a tízéves évfordulóról emlékezünk meg. Tíz év nem sok idő, mégis sok minden változott alatta hazánkban és a világban egyaránt, változott a szereposztás. A történet során egyvalaki maradt és marad örökre változatlan benne, ami a leglényegesebb: az Oltáriszentszégben jelenlévő Jézus Krisztus. Őt ünnepelték 1948-ban is, amikor is az Actio Catholica javaslatára és a Mindszenty József vezette püspöki kar határozatára május  (18) 27–30. között, már nehezebb körülmények között, de a lehetőségekhez képest a legteljesebb módon és méltóképpen emlékeztek meg Boldogasszony Éve keretében az 1938. évi NEK 10. évfordulójáról, amelynek pogramja így nézett ki:

 

„Az Actio Catholica országos igazgatója [Mihalovics Zsigmond] nagyméltóságú püspöki kar elé terjeszti jóváhagyásra a XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus évfordulójára tervezett ünnepségek programját, amely a következő:

  • Május 18–26-ig az Oltáregyesületek százéves jubileuma alkalmából novéna az Örökimádás templomban.
  • Május 26-án, szerdán az Oltáregyesületi és vele kapcsolatosan liturgikus kiállítás megnyitása.
  • Május 26-án, szerdán a novéna ünnepélyes befejezése az Örökimádás templomban. A főpapi funkcióra Őeminenciáját kérjük.
  • Május 26-án, szerdán este 9 órakor az ország összes templomaiban harangozás.
  • Május 27-én, csütörtökön Úrnapi körmenetek országszerte, különös dísszel az évfordulóra tekintettel. Az országos és hivatalos úrnapi körmenet a Várban a Mátyás-templomban. Ezen vennének részt a városmajori, krisztinavárosi, kapucinus és Szent Anna plebániák, valamint az egyes plebániák küldöttségei.
  • Május 27-én, csütörtökön este 8 órakor ünnepi játék a [Szent István-]Bazilika előtt.
  • Május 28-án, pénteken reggel 7 órakor főpapi szentmisét mond Pétery József váci püspök az Örökimádás templomban.
  • Május 28-án, pénteken délután 6 órakor Oltáregyesületek kongresszusa a Ranolder Intézet dísztermében.
  • Május 28-án, pénteken este 8 órakor a papság közös szentségimádása az Örökimádás templomban. Az elmélkedést vezető három szentbeszédet Hamvas Endre csanádi püspök mondja.
  • Május 29-én, szombaton reggel 7 órakor görög szertartású főpapi szentmise az Örökimádás templomban. Pontifikál Dudás Miklós hajdúdorogi püspök
    • délután 4 órakor a Ministráns Kongresszus a Középponti Katolikus Körben, Shvoy Lajos székesfehérvári püspök elnöklésével. Ugyanott ugyanakkor a Kör belső helyiségében a lelkipásztorok értekezlete a ministráns kérdésről. Utána a belvárosi templomban ünnepies befejező ájtatosság
    • este 9–10 órakor közös Szentségimádás a Hősök terén. Az ájtatossággal kapcsolatos főpapi funkcióra Őeminenciáját, az elmélkedés vezetésére Czapik Gyula érsek urat kérjük fel
    • Egyidejűleg az ország minden plebániáján.
  • Május 30-án, vasárnapon délelőtt 9 órakor Őeminenciája csendes szentmiséje és szentbeszéde az ifjúság részére a Szent István-bazilika előtt. Szentáldozás
    • délután 4 órakor Szentséges körmenet a Szent István-bazilikától a Hősök terére. Befejező ájtatosság keretében a Szentséges Atya [XII. Pius pápa] szózatának közvetítése. A körmenetet vezeti Őeminenciája. Az Oltáriszentséget a Hősök terére Grősz József érsek, a Hősök teréről a Magna Domina [Hungarorum] templomba más püspök viszi.
  • Ugyanerre az időre be lehetne állítani az ország minden temploma előtt, ahol rádióközvetítésre mód van, ünnepséget és a Szentatya szózatának közvetítését.
  • A Szentatya szózatával kapcsolatban az egri érsek azt kéri, hogy tekintettel a múltban is tapasztalt zavaró körülményekre, kérjük Őszentsége szózatát már előbb viaszlemezre vétetni, hogy biztosan sikerüljön.

A püspöki kar így határoz, és jóváhagyja a programot.” (Beke Margit: A magyar katolikus püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1945–1948 között. Magyar Történelmi Emlékek, Okmánytárak, Egyháztörténeti Források 1. MTA BTK TTI, Budapest, 2015. 384–385.)

 

Az alábbi programhoz érdemes külön is hozzátenni XII. Piusnak, annak a pápának rádióüzenetét (1948. május 30.) a kongresszus évfordulójára, aki még mint pápai legátus vett részt XI. Pius pápa követeként az 1938. évi NEK-en. A teljes rádióüzenet olaszul ITT ÉRHETŐ el, magyarul részletek ITT olvashatók. A püspökkari határozaton túl bővebben nemigen informál minket más a 10 éves évfordulóról, a korabeli sajtó már vagy egyáltalán nem, vagy ha igen, csak szűkszavúan adott hírt az ünnepi eseményekről, legfeljebb a pápa rádióüzenete jelent meg itt-ott. Mint ahogy képes beszámolót is alig lelhetünk fel az évfordulóról, legfeljebb foghíjasan néhányat a Magyar Távirati Iroda Fotóarchívumában.

 

A budapesti, központi ünnepségeket az egyes egyházmegyék is követték, Pécsett Virág Ferenc püspök az alábbi körlevélben hívta fel a figyelmet az évfordulóra:

„Folyó évi május hó utolsó napjaiban lesz tízéves fordulója a Budapesten tartott felejthetetlen Eucharisztikus Világkongresszusnak.
Az évforduló méltó megünneplése céljából elrendelem, hogy
          1. május 26-án, Úrnapjának előestéjén az esti harangszó után minden templom összes harangjai harminc percen át szóljanak;
          2. május 27-én, az úrnapi körmenetet mindenütt a szokottnál nagyobb gonddal és különös ünnepélyességgel rendezzük meg;
          3. május 29-én, szombaton, a helyi viszonyoknak leginkább megfelelő esti órában a hívők legnagyobb tömegének bevonásával ünnepélyes szentségimádási órát tartunk minden plébánia- és önálló lelkészségi templomban.
Különösen nagy gondot fordítsunk a férfiak és legények részvételére a szentségimádásban, sőt ahol ez alkalmasnak látszik, részükre rendezzünk külön éjjeli szentségimádási órát megfelelő elmélkedéssel. A gyönyörű emlékezéssel és a kongresszusi események felidézésével ne annyira külső fényre, mint inkább belső lelki elmélyülésre törekedjünk.” (PEL I.1.f.1. 1948/1218.)

 

Plakát forrása: OSZK, Plakát- és Kisnyomtatványtár

 

 

2020. február 22-én, Szent Péter apostol székfoglalása ünnepén

Pécsi Egyházmegyei Levéltár