Egy 1884. évi "levéltári" esemény margójára.

 

PUL teljes

 

Tisztelt Olvasóink!

 

Egy fennmaradt jegyzék szerint 1884 áprilisában a Pécsi Püspöki Uradalom (dominium episcopale) központi székházában – amely egészen a 20. század közepéig a Papnövelde utca 13. szám alatt volt – levéltári anyagok pakolására került sor. [1] Egész pontosan ekkor helyezték római számokkal ellátott faládákba az 1740–1880 közötti, napi használatban már nem szükséges iratanyagokat és köteteket, majd a közel 100 ládányi anyagot felhordták az épület padlására. Eddig biztos a történet. Ezt követően semmilyen irat nem tájékoztat bennünket egyértelműen az iratanyag sorsáról. Valamikor a 2. világháborút követően ugyan bekerült a püspöki levéltárba a püspöki uradalom iratanyagának egy töredékes része, szó szerint roncsa, ahogy az akkori levéltáros fogalmazott, de ez az anyag az 1880-as évektől tart a 20. század közepéig, tehát nincs benne semmi abból, amit 1884-ben padlásra hordtak. Mindössze két forrásunk van az iratanyagra vonatkozóan 1884 után, mindkettő arról számol be, hogy az épületben az uradalom valamilyen iratanyaga háborús kárnak esett áldozatul.

Az egyik forrás Madas József, aki szerint 1944-ben "a püspöki uradalom levéltára itt jórészt elpusztult". [2] A mondat mögött nincs semmilyen hivatkozás, így nem tudni, honnét van az információ, illetve hogy ez a pusztulás milyen anyagot ért pontosan, de valószínűsíthető, hogy a földszinti és emeleti helyiségekben meglévő és napi használatban előforduló anyagot, amelynek csak egy kis töredéke (!) került be a püspöki levéltárba a háború után.

A másik forrás egy uradalmi főszámvevői jelentés a püspöki irodának 1945 decemberéből, amely szerint "az uradalmi irodákat [3], valamint irattárát a megszálló csapatok teljesen feldúlták, oly annyira, hogy úgyszólván semmi iratot nem állt módunkban megmenteni (...)." [4]

Az évszámok nem azonosak és egyik forrás sem tesz említést arról, hogy pontosan milyen anyagról van szó. Nem tudjuk biztosan, hogy a 2. világháború idején ez a 18–19. századi anyag a Papnövelde 13. padlásán volt-e még, s ha igen, megsemmisült-e helyben minden a háborús károkozás miatt a többi irodai anyaggal együtt, vagy esetleg a padláson tárolt ládákat a háború alatt elmenekítették-e valahová.

 

 PUL cikk

A Pécsi Püspöki Uradalom központi irodája (Papnövelde u. 13.) az 1930-as években. (PEL V.C.01.)

 

Ha figyelembe vesszük, hogy 1943-ban légoltalmi biztosítás miatt a Káptalani Levéltár egy részét a Dóm tér 4-ből elszállították a káptalani uradalomhoz tartozó szentmiklósi présházba (ma PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet), [5] akkor adunk egy esélyt a püspöki uradalom még meglévő (?) közel 100 ládányi, padlásra hordott anyagának is, hátha légoltalmi intézkedések keretében ezt az anyagot is elmenekítették a 2. világháború alatt valahová. Ezzel kapcsolatban iratot nem találtunk. Valamint, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt 30 évben számtalan helyen fordult elő már, hogy elfalazva találtak könyvtári és levéltári anyagokat, akkor az is egy kis reményre adhat okot.

Ezért arra kérünk minden jóakaratú, jószándékú szakmabelit és pécsi lakost, hogy akinek esetleg van valami információja a keresett iratanyagról, annak hollétéről (ha még megvan), jelezze a Levéltár felé az alábbi elérhetőségek egyikén:

  • e-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
  • telefon: +3672513030

 

 

2021. október 18-án, Szent Lukács evangélista ünnepén

Pécsi Egyházmegyei Levéltár

 

---

Hivatkozások: 

[1] PEL I.4. 6/41–42.

[2] Madas József: Pécs-belváros telkei és házai. Adatgyűjtemény. Pécs, 1978. 390. Köszönet Dr. Gőzsy Zoltán levéltár-igazgatónak (MNL BaVL) az információért.

[3] Uradalmi irodák alatt értendő a Papnövelde utca 13. szám alatti épület mellett a Megye utca 16. és a Káptalan utca 8. alatti épületek. (PEL I.1.a.1. 1947/2497.)

[4] PEL I.1.a.1. 1945/2550.

[5] PEL II.1.c.2.42. 1943/205., 341., 406.