Felújításra kerültek az egykori jezsuita Pius Gimnázium (1912–1948) tablóképei.

 

 

Tisztelt Olvasóink!

 

Idén márciusban adtunk róla hírt, hogy levéltári állományba kerültek a Pius Gimnázium tablóképei [1]. A gimnázium államosítását követően a tablóképek zöme a gimnázium ölelésében felépített Jézus Szent Szíve-templom (közismertebb nevén Pius-templom) keleti tornyában kerültek elhelyezésre és ott várták jobb sorukat. A közel 75 évig tartó templomi őrizet nyomot hagyott valamennyi képen, sok tablónak hiányzott az üvege, sérült volt a kerete, a tablók deformálódtak, erőteljesen szennyeződtek és súlyosan penészfertőzöttek lettek – de szerencsére nem menthetetlenül. A Pécsi Egyházmegye és a Pécsi Egyházmegyei Levéltár anyagi erőforrásaiból mostanra valamennyi tablókép felújításra került. Ennek keretében a tablókat megtisztították, újraüvegezték, a kereteket rendbetették, a fertőzötteket pedig restaurálták. A munkákat a Mártaráma pécsi képkeretező üzlet és a Preservart Kft. végezték el mintegy 850.000 Ft összértékben. A felújított tablóképek kiállítás keretében lesznek megtekinthetők jövőre, erről külön adunk hírt.

 

202310 cikk 1923 1924 rest elott

Az 1923–1924. évi tablókép javítás előtt.

 

202310 cikk 1923 1924 rest utan

Az 1923–1924. évi tablókép javítás után.

 

202310 cikk 1924 1925 rest elott

Az 1924–1925. évi tablókép restaurálás előtt.

 

202310 cikk 1924 1925 rest utan

Az 1924–1925. évi tablókép restaurálás után. 

 

 

Felhívás hiányzó tablókép ügyében!

 

A gyűjtemény sajnos nem teljes, egy tablókép (1943/1944) márciusi hírünk óta sem került elő, ennek a tablóképnek csak egy bekeretezett fotómásolata volt a templomban:

 

202310 cikk 1943 1944

 

 

Kérjük, hogy akik bármit tudnak a hiányzó tabló hollétéről, jelezzék azt a Levéltár e-mailes elérhetőségén: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

 

pem logo uj

 

e logo hu

 

 

2023. november 17-én, Nagy Szent Gertrúd szűz emléknapján

Pécsi Egyházmegyei Levéltár

 

---

[1] A Pius Gimnázium tablóképeivel gyarapodott a Levéltár állománya. (2023. március 13.)