Albániától Venezueláig.
2021-ben újra Budapesten rendezik meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Újra, hiszen 1938-ban már egyszer otthont adott hazánk ennek az igen jelentős egyházi eseménynek. Ezért a jövő évi NEK apropóján sorozatunkban fel-felelevenítjük az 1938-ban rendezett Kongresszus egy-egy mozzanatát, hogy ezáltal is méltóképpen bekapcsolódjunk a felkészülésbe.
Amikor felidézzük az 1938-ban, Budapesten először megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, akkor szólnunk kell külön a kongresszus egyházi résztvevőiről is, a több ezer világi papról, szerzetesről, szerzetesnővérről, és a világ szinte minden égtájáról érkező főpásztorokról. Egy epizód kedvéért összegyűjtöttük a kongresszus alkalmából megjelent albumban közölt főpapokat, akik az egész világegyházat képviselték hazánk fővárosában. A legtöbben Európából jöttek, de szép számmal képviselte magát Észak- és Dél-Amerika, valamint Afrika és Ázsia is. Szám szerint Olaszország állt az élen (101 fő), ezt követte Lengyelország (20), Franciaország és Jugoszláv Királyság (16–16), Csehszlovákia (12), stb. Németország és Ausztria nem képviselhette magát a kongresszuson, de a résztvevő főpapok száma így is meghaladta a 280 főt (köztük 15 bíboros). Többségük általánosságban vett részt az ünnepi eseményeken, hazájukat képviselve, de jó néhányan külön is szerepet kaptak, előadásokat tartottak, vagy éppen templomokat szenteltek, és Budapesten kívül is megfordultak itt-ott. Az albumban szereplő szép magyar keresztnevek és egyéb helybéli pontatlanságok miatt alább a teljes és javított lista olvasható – nem csak Budapest, hanem, ahogy az album is fogalmaz – "Magyarország vendégei"-ről. A résztvevőket (vezetéknév, keresztnév) és országaikat abc sorrendben közöljük:
Albánia: 4
• Bumci, Luigj (1872–1945): Lezhë püspöke
• Gjini, Frano (1886–1948): Orosh, apát, c. püspök
• Gjura, Pjetër (1875–1939): Durrës érseke
• Prennushi, Nikollë Vinçens O.F.M. (1885–1949): Sapë püspöke
Amerikai Egyesült Államok: 7
• Alter, Karl Joseph (1885–1977): Toledo püspöke
• Armstrong, Robert John (1884–1957): Sacramento püspöke
• Cantwell, John Joseph (1874–1947): Los Angeles érseke
• Dougherty, Dennis Joseph (1865–1951): bíboros, Philadelphia érseke
• Glennon, John Joseph (1862–1946): Saint-Louis érseke
• O’Brien William David (1878–1962): Chicago segédpüspöke
• O’Hara Gerald (1895–1963): Savannah püspöke
Argentína: 3
• Barrére, Agustín F.M.I. (1865–1952): Tucumán püspöke
• Chimento, Juan Pascal (1887–1946): Mercedes püspöke
• Mühn, Enrique José S.V.D. (1897–1966): Jujuy püspöke
Belgium: 5
• Coppieters, Honoré Jozef (1874–1947): Gent püspöke
• Heylen, Thomas-Louis O.Praem. (1856–1941): Namur püspöke
• Kerkhofs, Louis-Joseph (1878–1962): Liège püspöke
• Lamiroy, Hendrik (1883–1952): Brugge püspöke
• Roey, Joseph-Ernest van (1874–1961): bíboros, Mechelen érseke
Bolívia: 2
• Aspe, Tomás O.F.M. (1885–1962): Cochabamba püspöke
• Lunardi, Federico (1880–1954): c. érsek, apostoli nuncius
Brazília: 6
• Andrade y Amaral, João da Matha de (1898–1954): Cajazeiras püspöke
• Becker, João Batista (1870–1946): Porto Alegre érseke
• Farias, Ranulfo da Silva (1887–1963): Guaxupé püspöke
• Pinto, Gastão Liberal (1884–1945): São Carlos do Pinhal koadjutor püspöke
• Reis, Antônio (1885–1960): Santa Maria püspöke
• Vasconcellos Motta, Carlos Carmelo de (1890–1982): São Luís do Maranhão érseke
Brit-Palesztina: 1
• Haggiar, Grégoire (1875–1940): Akka melkita püspöke
Bulgária: 3
• Kurteff (Kurtew), Kyrill Stefan Nikola (1891–1971): Sofia apostoli exarchája
• Peev (Pejov/Peef), Vinkenti Cletus O.F.M. Cap. (1873–1941): Sofia-Plovdiv apostoli vikáriusa
• Theelen, Damia Johannes C.P. (1877–1946): Nikápoly/Ruse püspöke
Chile: 1
• Salas, Rafael Edwards (1878–1938): tábori püspök
Csehszlovákia: 12
• Blaha, Marián (1869–1943): Besztercebánya püspöke
• Bubnič, Michal (1877–1945): Rozsnyó apostoli adminisztrátora
• Čársky, Jozef (1886–1962): Kassa apostoli adminisztrátora
• Gojdič, Pavol Peter (1888–1960): Eperjes apostoli adminisztrátora
• Jantausch, Pavol (1870–1947): Nagyszombat apostoli adminisztrátora
• Kašpar, Karel (1870–1941): bíboros, Prága érseke
• Kheberich, Martin (1869–1951): Szepes segédpüspöke
• Kmet’ko, Karel (1875–1948): Nyitra püspöke
• Kupka, Josef (1862–1941): Brno püspöke
• Remiger, Jan (1879–1959): Prága segédpüspöke
• Schinzel, Josef (1869–1944): Olomouc segédpüspöke
• Stavěl, Jan (1869–1938): Olomouc segédpüspöke
Dánia: 1
• Brems, Josef Ludwig O.Praem. (1870–1958): Koppenhága apostoli vikáriusa
Dél-Afrikai Unió: 3
• Delalle, Henri (1869–1949): Natal apostoli vikáriusa
• Hanisch, Emmanuel M.H.M. (1882–1940): Umtata apostoli vikáriusa
• Meysing, Herman Joseph O.M.I. (1886–1963): Kimberley apostoli vikáriusa
Egyiptom: 3
• Hiral, Ange-Marie-Paul O.F.M. (1871–1952): Port Said apostoli vikáriusa
• Nuti, Igino Michelangelo O.F.M. (1883–1966): Alexandria apostoli vikáriusa
• Tappouni, Ignatius Gabriel I (1879–1968): bíboros, Antiochia pátriárkája
Észtország: 1
• Profittlich, Eduard Gottlieb S.J. (1890–1942): apostoli adminisztrátor
Franciaország: 16
• Audollent, Georges-Marie-Eugène (1867–1944): Blois püspöke
• Bornet, Etienne (1882–1958): Lyon segédpüspöke
• Brunhes, Gabriel (1874–1949): Montpellier püspöke
• Couderc, Alfred (1882–1968): Viviers püspöke
• Durieux, Pierre-Marie (1884–1947): Chambery érseke
• Gerlier, Pierre-Marie (1880–1965): bíboros, Lyon érseke
• Girbeau, Jean-Justin-Michel (1870–1963): Nîmes püspöke
• Grente, Georges (1872–1959): Le Mans püspöke
• Heintz, Joseph-Jean (1886–1958): Troyes püspöke
• Jorcin, Cosme-Benjamin (1874–1958): Digne(-Riez-Sisteron) püspöke
• Marmottin, Louis-Augustin (1875–1960): Saint-Dié püspöke
• Pic, Camille (1876–1951): Valence püspöke
• Rémond, Paul-Jules-Narcisse (1873–1963): Nizza püspöke
• Rodié, Jean-Marcel (1879–1968): Agen püspöke
• Sieffert, Auguste C.SS.R. (1873–1951): Hagenau, c. püspök
• Verdier, Jean (1864–1940): bíboros, Párizs érseke
Fülöp-szigetek: 1
• O’Doherty, Michael James (1874–1949): Manila érseke
Görögország: 2
• Calavassy, Georges (1881–1957): Athén apostoli exarchája
• Filippucci, Giovanni Francesco (1874–1959): Athén érseke
Hollandia: 3
• Diepen, Arnold Frans (1860–1943): Hertogenbosch (Bois-le-Duc) püspöke
• Huibers, Johannes Petrus (1875–1969): Haarlem püspöke
• Lemmens, Guillaume (1884–1960): Roermond püspöke
Írország: 3
• Browne, Michael John (1895–1980): Galway püspöke
• Mulhern, Edward (1863–1943): Dromore püspöke
• Robinson, David Paschal O.F.M. (1870–1948): Dublin, apostoli nuncius
Jugoszláv Királyság: 16
• Bonefačić, Kvirin Klement (1870–1957): Split-Makarska püspöke
• Burić, Viktor (1897–1983): Senj-Modruš püspöke
• Butorac, Pavao (1888–1966): Kotor püspöke
• Carević, Josip Marija (1883–1945): Dubrovnik püspöke
• Dobrečić, Nikola (1872–1955): Bar érseke
• Garić, Josip Stjepan O.F.M. (1870–1946): Banjaluka püspöke
• Mileta, Jeronim Maria O.F.M. Conv. (1922–1947): Šibenik püspöke
• Mišić, Alojzije (1859–1942): Mostar-Duvno püspöke
• Pušić, Miho (1880–1972): Hvar püspöke
• Rodić, Ivan Rafael O.F.M. (1870–1954): Požega, c. érsek
• Santin, Antonio (1895–1981): Rijeka/Fiume püspöke (Olaszország, Trieste e Capodistria püspöke)
• Šarić, Ivan (1871–1960): Sarajevo érseke
• Srebrnič, Josip (1876–1966): Krk püspöke
• Stepinac, Alojzije (1898–1960): Zágráb érseke
• Tomažič, Ivan Jožef (1876–1949): Lavant püspöke
• Ujcić, Josip Antun (1880–1964): Belgrád(-Smederevo) érseke
Kína: 2
• Palazzi, Raffaele Angelo O.F.M. (1886–1961): Hengyang apostoli vikáriusa
• Yü Pin, Paul (1901–1978): Nanking apostoli vikáriusa
Korea: 1
• Sauer, Boniface (Josef) O.S.B. (1877–1950): Wonsan apostoli vikáriusa
Lengyelország: 20
• Adamski, Stanisław (1875–1967): Katowice püspöke
• Barda, Franciszek (1880–1964): Przemyśl segédpüspöke
• Cortesi, Filippo (1876–1947): Varsó, apostoli nuncius
• Gawlina, Józef Feliks (1892–1964): Varsó, tábori püspök
• Hlond, August (1881–1948): bíboros, Gniezno érseke
• Jałbrzykowski, Romuald (1876–1955): Vilnius érseke
• Jasiński, Włodzimierz Bronisław (1873–1965): Łódź püspöke
• Kakowski, Aleksander (1862–1938): bíboros, Varsó érseke
• Kocyłowski, Jozafat (1876–1947): Przemyśl, görögkatolikus püspök
• Kubicki, Paweł Franciszek (1871–1944): Sandomierz segédpüspöke
• Lisowski, Franciszek (1876–1939): Tarnów püspöke
• Łukomski, Stanisław Kostka (1874–1948): Łomża püspöke
• Okoniewski, Stanisław Wojciech (1870–1944): Chełmno püspöke
• Przeździecki, Henryk Ignacy (1873–1939): Siedlce püspöke
• Radoński, Karol Mieczysław (1883–1951): Włocławek püspöke
• Rospond, Stanisław (1877–1958): Krakkó segédpüspöke
• Sapieha, Adam Stefan (1867–1951): Krakkó érseke
• Sonik, Franciszek (1885–1957): Kielce segédpüspöke
• Tomaka, Wojciech (1875–1967): Przemyśl segédpüspöke
• Zimniak, Antoni Jacek (1878–1943): Częstochowa segédpüspöke
Libanon: 2
• Nabaa, Gabriele (Nicola) B.S. (1894–1946): Saida (Sidon) melkita görögkatolikus püspöke
• Naslian, Jean (1875–1957): Bejrút-Bzoummar, örmény-katolikus c. érsek
Litvánia: 4
• Karaś (Karosas), Anton (1856–1947): Vilkaviškis püspöke
• Paltarokas, Kazimieras (1875–1958): Panevėžys püspöke
• Skvireckas, Juozapas Jonas (1873–1959): Kaunas érseke
• Staugaitis, Justinas (1866–1943): Telšiai püspöke
Magyarország: 22
• Bányay Jenő (1865–1953), hajdúdorogi görögkatolikus káptalani helynök
• Breyer István (1880–1940), győri püspök
• Glattfelder Gyula (1874–1943), csanádi püspök
• Grősz József (1887–1961), püspök, szombathelyi apostoli adminisztrátor
• Hász István (1884–1973), tábori püspök
• Horváth Győző (1867–1944), kalocsai segédpüspök
• Kelemen Krizosztom (1884–1950), pannonhalmi főapát
• Kriston Endre (1877–1960), egri segédpüspök
• Lindenberger János (1869–1951), debreceni apostoli adminisztrátor
• Meszlényi Zoltán (1892–1951), esztergomi segédpüspök
• Mikes János (1876–1945), nyugalmazott szombathelyi püspök
• Papp Antal (1867–1945), görögkatolikus érsek, miskolci apostoli adminisztrátor
• Rott Nándor (1869–1939), veszprémi püspök
• Rotta, Angelo (1872–1965), apostoli nuncius
• Serédi Jusztinián (1884–1945), bíboros, esztergomi érsek
• Shvoy Lajos (1879–1968), székesfehérvári püspök
• Székely Gyula (1882–1941), mérki apostoli adminisztrátor
• Szmrecsányi Lajos (1851–1943), egri érsek
• Tóth Tihamér (1889–1939), veszprémi koadjutor püspök
• Uzdóczy-Zadravecz István (1884–1965), püspök
• Virág Ferenc (1869–1958), pécsi püspök
• Zichy Gyula (1871–1942), kalocsai érsek
Málta: 1
• Gonzi, Mikiel (1885–1984): Gozo püspöke
Mexikó: 2
• Bulnes, Luis María Altamirano y (1887–1970): Morelia koadjutor érseke
• Miranda y Gómez, Miguel Darío (1895–1986): Tulancingo püspöke
Monaco: 1
• Rivière, Pierre-Maurice-Marie (1871–1961): Monaco, Monaco püspöke
Nagy-Britannia/Anglia: 4
• Dey, James (1869–1946): apostoli vikárius, tábori püspök
• Downey, Richard (1881–1953): Liverpool érseke
• Hinsley, Arthur (1865–1943): bíboros, Westminster érseke
• Myers, Edward (1875–1956): Westminster segédpüspöke
Nagy-Britannia/Skócia: 2
• McDonald, Andrew Thomas Joseph O.S.B. (1871–1950): Saint Andrews és Edinburgh érseke
• Mellon, William Henry (1877–1952): Galloway koadjutor püspöke
Nagy-Britannia/Wales: 1
• McGrath, Michael (1882–1961): Menevia püspöke
Olasz-Líbia: 1
• Facchinetti, Camillo Vittorino O.F.M. (1883–1950): Tripoli apostoli vikáriusa
Olaszország – Olasz Kelet-Afrika: 1
• Castellani, Giovanni (1888–1953): Addis Abeba apostoli delegátusa
Olaszország – Olasz Kelet-Afrika/Eritrea: 1
• Cassà, Kidanè-Maryam (1886–1951): Asmara püspöke
Olaszország: 101
• Addeo, Felice Agostino O.S.A. (1876–1957): Nicosia püspöke
• Adinolfi, Attilio (1885–1945): Anagni püspöke
• Agostini, Carlo (1888–1953): Padova püspöke
• Albera, Paolo (1871–1943): Mileto püspöke
• Ambrosi, Giacinto Giovanni O.F.M. Cap. (1887–1965): Chioggia püspöke
• Angelis, Teodorico de (1879–1957): Nocera püspöke
• Ascalesi, Alessio (1872–1952): bíboros, Nápoly érseke
• Attuoni, Ercole (1875–1941): Fermo érseke
• Baccarini, Salvatore C.R. (1881–1962): Capua érseke
• Ballo-Guercio, Salvatore (1880–1967): Mazara del Vallo püspöke
• Basoli, Lorenzo (1895–1970): Ogliastra püspöke
• Bernardi, Ferdinando (1874–1961): Taranto érseke
• Bernareggi, Adriano (1884–1953): Bergamo püspöke
• Berretti, Francesco (1877–1955): Róma, c. püspök
• Binaschi, Gaudenzio (1883–1968): Pinerolo püspöke
• Boccoleri, Cesare (1875–1956): Terni e Narni püspöke
• Budelacci, Biagio (1888–1973): Frascati segédpüspöke
• Bussolari, Giuseppe O.F.M. Cap. (1869–1939): Modena érseke
• Calabretta, Angelo (1896–1975): Noto püspöke
• Calcara, Aniello (1881–1961): Conza érseke
• Calchi Novati, Pietro (1868–1952): Lodi püspöke
• Camerlengo, Michele Raffaele O.F.M. (1885–1951): Nola püspöke
• Canino, Nicola (1896–1962): Oppido Mamertina püspöke
• Capettini, Antonio Maria P.I.M.E. (1877–1958): Róma, c. püspök
• Capobianco, Giovanni (1879–1965): Urbania e Sant’Angelo in Vado püspöke
• Castelli, Ettore (1881–1945): Róma, c. püspök
• Castelli, Giuseppe (1871–1943): Novara püspöke
• Cattaneo, Bartolomeo (1886–1943): Róma, Apostoli Kamara kincstárnoka, c. érsek
• Cattarossi, Giosuè (1863–1944): Belluno püspöke
• Charnetskyi, Mykolai C.SS.R. (1884–1959): Róma, c. püspök
• Chiappe, Giovanni Battista (1873–1951): Gerace püspöke
• Cipriani, Filippo Maria (1878–1956): Città di Castello püspöke
• Colli, Evasio (1883–1971): Parma(-Fontevivo) püspöke
• Cossio, Aluigi (1874–1956): Recanati e Loreto püspöke
• Del Signore, Vincenzo (1881–1967): Fano püspöke
• Drago, Luigi (1878–1944): Tarquinia e Civitavecchia püspöke
• Emanuelli, Francesco (1863–1947): Ales(-Terralba) püspöke
• Facchini, Edoardo (1886–1962): Alatri püspöke
• Falcinelli, Carlo (1884–1959): Jesi püspöke
• Ficarra, Angelo (1885–1959): Patti püspöke
• Fiorentini, Giovanni (1867–1956): Catanzaro érseke
• Fossati, Maurilio (1876–1965): bíboros, Torino érseke
• Franco, Francesco Maria (1877–1968): Crema püspöke
• Gardini, Francesco (1879–1950): Bertinoro püspöke
• Ghezzi, Pompeo (1870–1957): Borgo-Sansepolcro püspöke
• Giannico, Epimenio (1891–1957): Trivento püspöke
• Giardini, Mario B. (1877–1947): Ancona-Numana érseke
• Giorgi, Emilio (1885–1964): Montepulciano püspöke
• Giorgis, Giovanni (1887–1954): Fiesole püspöke
• Giuli, Raffaele de (1884–1963): Capaccio e Vallo della Lucania püspöke
• Guerra, Félix Antonio S.D.B. (1866–1957): Róma, c. érsek
• Inglese, Lorenzo Giacomo O.F.M. Cap. (1884–1951): Anglona-Tursi püspöke
• Lari, Egidio (1882–1965): Róma, c. érsek
• Leopardi, Monalduzio (1884–1944): Osimo e Cingoli püspöke
• Lojacono, Giuseppe (1862–1945): Ariano püspöke
• Macchi, Alessandro (1878–1947): Como püspöke
• Malchiodi, Gaetano (1878–1965): Loreto apostoli vikáriusa
• Mangino, Bartolomeo (1883–1965): Muro Lucano püspöke
• Mantiero, Antonio (1884–1956): Treviso püspöke
• Marcante, Luciano (1888–1978): Valva e Sulmona püspöke
• Margaria, Santino (1878–1947): Civita Castellana püspöke
• Margiotta, Nicola (1889–1976): Gallipoli püspöke
• Mazzocco, Guido Maria (1883–1968): Adria püspöke
• Mazzotti, Arcangelo O.F.M. (1880–1961): Sassari érseke
• Melchiori, Egisto Domenico (1879–1963): Tortona püspöke
• Migliorelli, Vincenzo (1873–1939): Róma, c. püspök
• Milone, Nicola (1872–1945): Alessandria püspöke
• Montalbetti, Enrico (1888–1943): Trento koadjutor-érseke
• Munzani, Pietro Doimo (1890–1951): Zadar érseke
• Navarra, Pio Leonardo O.F.M. Conv. (1877–1954): Terracina, Priverno e Sezze püspöke
• Niccoli, Francesco (1886–1965): Colle di Val d’Elsa püspöke
• Nocche, Raffaello delle (1877–1960): Tricarico püspöke
• Nogara, Giuseppe (1872–1955): Udine érseke
• PACELLI, EUGENIO (1876–1958): RÓMA, BÍBOROS, ÁLLAMTITKÁR, PÁPAI LEGÁTUS
• Pallaroni, Teodoro (1885–1944): Sarsina püspöke
• Pecci, Aselmo Filippo (1868–1950): Acerenza-Matera érseke
• Perlo, Filippo (1873–1948): Róma, c. püspök
• Perlo, Gabriele I.M.C. (1879–1948): Róma, c. püspök
• Peruzzo, Giovanni Battista C.P. (1878–1963): Agrigento püspöke
• Petronelli, Francesco (1880–1947): Avellino püspöke
• Petroni, Domenico (1881–1978): Melfi e Rapolla, Venosa püspöke
• Pezzullo, Federico (1890–1979): Policastro püspöke
• Piazza, Adeodato Giovanni O.C.D. (1884–1957): bíboros, Velence pátriárkája
• Piovella, Ernesto Maria O.SS.C.A. (1867–1949): Cagliari érseke
• Pronti, Giuseppe (1890–1974): Acquapendente püspöke
• Rea, Ildefonso O.S.B. (1896–1971): Cava de’ Tirreni főapátja
• Romita, Alberto (1880–1939): Boiano-Campobasso püspöke
• Rousset, Agostino (1887–1965): Ventimiglia püspöke
• Sanctis, Alfonso Maria de (1883–1959): Todi püspöke
• Sanna, Giovanni Maria O.F.M. Conv. (1873–1956): Gravina-Irsina (Montepeloso) püspöke
• Serci Vaquer, Igino Maria (1884–1938): Ozieri püspöke
• Sismondo, Giovanni (1879–1957): Pontremoli püspöke
• Smit, Johannes Hendrik Olav (1883–1972): Róma, c. püspök
• Squintani, Ambrogio (1885–1960): Ascoli Piceno püspöke
• Taccone, Andrea (1884–1956): Ruvo e Bitonto püspöke
• Torrini, Antonio (1878–1973): Lucca érseke
• Tredici, Giacinto Obl. Ss. A. C. (1880–1964): Brescia püspöke
• Ubaldi, Beniamino (1882–1965): Gubbio püspöke
• Vettori, Gabriele (1869–1947): Pisa érseke
• Vianello, Mario (1887–1955): Fidenza püspöke
• Zaccherini, Goffredo (1871–1938): Róma, c. püspök
Portugália: 1
• Oliveira, Ernesto Sena de (1892–1972): Lisszabon segédpüspöke
Románia: 5
• Cisar, Alexandru Theodor (1892–1954): Bukarest érseke
• Fiedler, István (1871–1957): Szatmár-Nagyvárad püspöke
• Pacha, Augustin (1870–1954): Temesvár püspöke
• Robu, Mihai (1884–1944): Iași püspöke
• Vorbuchner, Adolf (1890–1938): Gyulafehérvár püspöke
Salvador: 1
• Dueñas y Argumedo, Juan Antonio (1868–1941): San Miguel püspöke
Spanyolország: 2
• Gomá y Tomás, Isidro (1869–1940): bíboros, Toledo érseke
• Irastorza y Loinaz, Francisco Javier de (1875–1943): Orihuela püspöke
Svájc: 3
• Bieler, Viktor (1881–1952): Sion püspöke
• Jelmini, Angelo Giuseppe (1893–1968): Lugano apostoli adminisztrátora
• Streng, Franz von (1884–1970): Basel püspöke
Szovjetunió: 1
• Matulionis, Teofilius (1873–1962): Mohilev segédpüspöke
Szovjetunió (Ukrajna): 4
• Baziak, Eugeniusz (1890–1962): Lviv római katolikus segédpüspöke
• Buchko, Ivan (1891–1974): Lviv görögkatolikus segédpüspöke
• Stoyka, Oleksandr (Sztojka Sándor) (1890–1943): Munkács görögkatolikus püspöke
• Twardowski, Bolesław (1864–1944): Lviv római katolikus érseke
Tanzánia: 1
• Byrne, Joseph James C.S.Sp. (1880–1961): Kilima-Njaro apostoli vikáriusa
Törökország: 3
• Descuffi, Joseph C.M. (1884–1972): Izmir püspöke
• Tonna, Edoardo (1891–1963): Izmir metropolita-érseke
• Varouhas, Denis Leonid (1889–1957): Isztambul/Konstantinápoly apostoli exarchája
Venezuela: 1
• Sosa Díaz, Sixto Ramón (1870–1943): Cumaná püspöke
Forrás:
1. A XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus emlékkönyve. Szent István Társulat, Budapest, 1938. 15., 20–29., 71., 76–88.
2. http://www.catholic-hierarchy.org/
2020. február 04.
Pécsi Egyházmegyei Levéltár