Gyimesi Vilmos (1922–2011)

A napokban csörgött a Levéltár telefonja, a vásárosdombó-margitmajori Skóciai Szent Margit Gondozóotthon igazgatója, Schäffer Zsuzsanna hívott minket, hogy az épület egyik elfekvő helyiségéből előkerült egy bőrönd, amely az Otthon egykori lakójáé, Gyimesi Vilmosé (1922–2011) volt, benne fényképekkel és személyes hagyatékkal. Gyimesi Vilmosnak halála után ugyan került be hagyatéka a Levéltárba, de ez az egy bőrönd eddig még váratott magára. A bőrönd átvételét követően a Levéltárban áttekintésre került annak tartalma, így a Levéltárban már bent lévő hagyatéka most közel 1200 darab, borítékokba rendezett fotóval és egyéb személyes anyagokkal (bizonyítványok, levelek) bővült, egészült ki. A fotóhagyaték egyik értéke annak számbeli mennyisége, másik értéke, hogy lényegében egy teljes életutat ölel át (család, Egyház, szolgálati helyek, hívek, utazások).

Életútja röviden:

Gergelics Vilmos János néven látta meg a napvilágot Pécsett, 1922. január 24-én. Öt nappal később a pécsi ferencesek templomában hajtották fejét keresztvíz alá. Édesapja Gergelics Ferenc vasúti dolgozó volt, régi pécs-szigeti külvárosi (feltehetően horvát eredetű) családból származó, édesanyja Laukotka Erzsébet háztartásbeli (aki apai ágról Csongrád vármegyei volt). Házasságukból öt gyermek született, Vilmos a negyedik volt a sorban. Elemi népiskolai tanulmányok (Makár u., Fiume u.) után 1932-ben felvételt nyert a Jézus Társasága által vezette Pius Gimnáziumba, ahol 1940-ben érettségi vizsgát tett. A gimnáziumi évek alatt változott vezetékneve Gergelicsről Gyimesire. Érettségi után jelentkezett és nyert felvételt a szemináriumba, tanulmányait követően 1945. július 15-én szentelte áldozópappá Virág Ferenc megyéspüspök. Szentelését követően segédlelkész Erzsébeten (1945), Döbröközön (1946), Tamásiban (1948), Vajszlón és Siklóson (1950–1951). A kápláni évek után 1951-ben Kémesre került lelkésznek, majd 1954-ben Homorúdra helyezték kihelyezett segédlelkésznek. 1957-ben Bodára került püspöki biztos minőségben, itt töltött évei alatt tette le a zsinati vizsgát és nyert plébánosi képesítést. 1961-től Fürgeden püspöki biztos, 1969-ben kapta első plébánosi megbízását Bikalon, majd ezt követte Lakócsa (1970), Berkesd (1972), végül Szentdénes (1974), ahol egészen nyugdíjazásáig, 2002-ig szolgált. 1970-ben ezüstmisés, 1980-ban tiszteletbeli esperes, 1995-ben aranymisés, és megélte a gyémántmisét is 2005-ben. Nyugállományba helyezése után, 2003-tól haláláig volt a Skóciai Szent Margit Gondozóotthon lakója. Élete végén, részben az ő anyagi támogatásával valósult meg a zalakarosi Isteni Irgalmasság-templom felépítése (2006). Életének 90., áldozópapságának 66. évében, 2011. február 3-án szentségekkel megerősítve hunyt el az Otthonban, február 15-én a pécsi köztemetőben helyezték örök nyugalomra.

Az újmisés áldozópap – Pécs, 1945. (PEL V.B.20.)

Az újmisés áldozópap családja körében – Pécs, 1945. (PEL V.B.20.)

Boda, elsőáldozás – év nélkül. (PEL V.B.20.)

Készülnek a fürgedi templom új ablakai – év nélkül. (PEL V.B.20.)

Szentdénes, papi koronagyűlés – 1982. június 01. (PEL III.132.046.)

A gyémántmisés áldozópap. (Zalakaros, 2005; PEL V.B.20.)

Vilmos atya, Igazgatónő, köszönjük szépen a hagyatékot!

2023. március 04-én, Szent Kázmér, valamint Boldog Meszlényi Zoltán püspök és vértanú emléknapján

Pécsi Egyházmegyei Levéltár